Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az állam helyett támogatják

Az állam helyett támogatják Kovászna megye

Nagy igény mutatkozik a délutáni oktatásra Háromszéken. Így volt ez a világjárvány előtt is, de most még fokozottabb szükség van rá, és bár a megszorítások közepette igen sok helységben ez a program ellehetetlenült, most esély nyílik arra, hogy jövő tanévtől minden hátrányos helyzetű gyermeket bevonhassanak a délutáni foglalkoztatásba, amely a Diakónia Keresztyén Alapítvány szervezésében működik. Torma Verát, a gyermek és családjóléti ágazat vezetőjét kérdeztük a távlatokról.

A kedvező fordulat oka , hogy a múlt napokban a svájci egyházak segélyszervezete (HEKS) arról biztosította a Diakóniát, hogy még egy évig 25%-ban finanszírozza ezt a programot, annak ellenére, hogy tízéves együttműködés után ezt júniusban felmondani szándékozta. Azonban az itt jól, de nem nehézségek nélkül működő tevékenység be kell bizonyítsa a kormánynak, hogy nagy szükség van az állami finanszírozásra, illetve a jelenleg érvényes törvény szerint nem igazán működőképes a program – magyarázta Torma Vera.

Hirdetés
Hirdetés

Kizárólag Kovászna megyében szervezték meg a 2011-es délutáni oktatást szabályozó törvény szerint ezeket a foglalkozásokat, amelyben mindig Achillesz-sarok maradt az abban résztvevő pedagógusok fizetése, ezt ugyanis a helyi vagy megyei önkormányzatok nem támogathatták, csak az anyagköltséget és a gyermekek meleg ebédjét. Ezért volt szükség a HEKS-finanszírozásra, illetve kis mértékben a szülők hozzájárulására, amelyet olykor az alapítványnak kellett megpótolnia, de így is csak összesen 315 gyermek vehetett részt a programban. A délutáni oktatást lebonyolító szervezetek érdekképviselete ezért továbbra is e kérdés rendezését kéri a kormánytól. A megyei tanács azonban teljes mellszélességgel támogatja a programot továbbra is, hiszen az online oktatással még többen leszakadtak az elvárt színvonaltól.

A friss felmérés szerint tehát jövő évtől – ha addig valami hátráltató tényező nem jelenik meg – Sepsiszentgyörgyön négy iskolában (Ady Endre, Nicolae Colan, Gödri Ferenc, Plugor Sándor), Árkoson, Kőröspatakon, Mikóújfaluban, Bükszádon, a kovásznai Avram Iancu- és Kőrösi Csoma Sándor-iskolákban, Zágonban, Csernátonban, Maksán, Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás-iskolában, Dálnokon, Baróton, Kommandón, Kálnokon Gelencén, Gidófalván, Torján, Bölönben, Barátoson, Nagyajtán, Bodokon, Illyefalván, Polyánban, Kökösben, Uzonban vehetik igénybe a délutáni oktatást, összesen 1005 gyermek. Bodos, Bibarcfalva, Köpec, Rákos, Miklósvár számára is talált megoldást Benedek-Huszár János baróti polgármester, a megyei tanács segítségével.

Idén csak három szentgyörgyi iskolában (Nicolae Colan, Ady Endre, Gödri Ferenc) és Árkoson, Csernátonban, Oroszfaluban és Kálnokon működik a program, mert a különböző osztályba tartozó hátrányos helyzetű gyermeke­ket a járványhelyzet miatt nem szabad összevonni egy csoportba, így több helyiségre volt szükség, és ezt nem minden iskola tudta biztosítani. Mikóújfalu tavaly részt vett az országos pilótaprogramban, azaz állami büdzséből részesültek a gyermekek meleg ebédben és oktatásban, de ez csak az első félévben működött, most ők is a Diakóniától várnak ez ügyben támogatást. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. március 5., 9:41
    ÉRTÉKELÉS: 4

    A gyerekek es a szulok elbutulasanak az egyik jelensege a delutani oktatas. Csinalja meg a tanito neni a hazi feledatot, a gyerek es a szulonek semmi felelossege ne legyen. Maganak ugyse fog negyest adni a tanito neni.

  • User
    Dátum: 2021. március 5., 9:57
    ÉRTÉKELÉS: 7

    A falusi gyermekek többsége a háztartásbeli szülőktől van távol tartva és visszamarasztalva az iskolába holmi meleg ebéd ürügyén. Vannak rászorulók is, de arányaiban nagyon kevesen. Családszétszakító liberális tendencia érvényesül keresztyén álarcban.

  • User
    Dátum: 2021. március 6., 10:23
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Ez csak ugy tud rendesen mukodni, ha nem a tanitok oktatnak iskola utan, hanem a gyerekekre felugyelo nevelok ellenorzik, hogy a hazifeladatok elkeszulnek-e, elmagyarazzak, segitenek, ha a gyerekek nem ertettek meg az oran a lecket, kerdesekre felelnek, atnezik egyutt a leckeket, feladatokat, de nem ok oldjak meg a hazifeladatokat, csak iranyt mutatnak. Nyilvan, ide csak olyan gyereket erdemes jaratni, akinek a szulei dolgoznak es nincs idejuk delutan foglalkozni veluk, vagy akik nem tudnak eleget a gyermek oktatasahoz. Azoknak a gyerekeknek is jol jon , akik otthon nem jutnak meleg ebedhez, rendes etelhez. Ahol a csaladban a delutani egyutt tanulas, meleg etkezes megoldott, ott nincs ertelme a gyereket ide kuldeni.

    • User
      Dátum: 2021. március 7., 8:19
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Igen, de a draga szulok csak a sajat kenyelmuket nezik, aztan 4 orakor megjelennek a kocsikakkal az iskola elott es viszik haza a masnapra megformalt nebulot.