Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Átrajzolják az Őrkőt

Átrajzolják az Őrkőt Kovászna megye

Tegnap a városházán Simion Crețu, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere aláírták az Őrkőn építendő 50 szociális lakás és egy új óvoda uniós finanszírozási szerződését, hamarosan pedig esedékes lehet a harmadik, a közösségi ház építésére vonatkozó szerződés aláírása is. Mindhárom pályázatot a Regionális Operatív Program keretéből támogatják.

Hirdetés
Hirdetés

A városházi sajtótájékoztatón Antal Árpád bevezetőként elmondta, egy közösség annyira erős, amennyire a leggyengébb láncszeme. A hátrányos helyzetű közösségek érdekében több beavatkozás és befektetés is történik a megyeszékhely három zónájában: Szépmező, Csíki negyed és Őrkő. Emlékeztetett legújabb mandátumának elnyerésekor, 2020-ban tett ígéretére, mely szerint 10 éven belül az Őrkő arculatát megváltoztatják.

A tegnap aláírt szerződéseknek megfelelően a kőbánya alatti részen 200 négyzetméteres parcellákon 25 ikerház épül majd az Őrkőn, amelyekben két-két 61,5 nm felületű szociális, tehát bizonyos kritériumok alapján elnyerhető lakás kap helyet. Ezeket 2023. november végéig kell kivitelezni 17.753.449 lejből, amelyből 13.897.674 vissza nem térítendő támogatás. A Néri Szent Fülöp Általános Iskolához tartozó, régi és igen leromlott állapotú óvoda helyett pedig egy 123 férőhelyes új épületet húznak fel hozzá tartozó játszótérrel és sportpályával, ennek a projektnek az értéke 3.502.348 lej, amiből a városra eső költség 1.034.419 lej; ezt 2023 októberéig kell befejezni. Annak megtippelésére azonban, hogy a tulajdonképpeni munkálatok mikor kezdődnek el, a hazai bürokráciát ismerve nem vállalkozott a polgármester.

Tóth-Birtan Csaba alpolgármester számadatokkal is megvilágította, miért szükséges ez a befektetés az Őrkőn: a helyi fejlesztési stratégia kidolgozásakor, azaz 2017-ben készült felmérés szerint a negyedben levő 526 lakásból 353, azaz 66,2% túlzsúfolt, 66,1%-nak nincsen építési engedélye, 50% közterületre, 20,7% tisztázatlan birtokossal rendelkező magánterületre épült, csak a házak egyötöde áll saját tulajdonú telken, 60%-uk pedig egyetlen helyiségből áll. Azzal kapcsolatban, hogy mit is jelent az integrált szemléletű beavatkozás, illetve a közösségvezérelt helyi fejlesztés, amit most elsőként az országban megpróbálnak megvalósítani, arról Veres Nagy Tímea projektmene-dzser, a Sepsi Helyi Akciócsoport vezetője megjegyezte: a szociális szolgáltatásoknak nincs értelme, ha nincs hol lakniuk a kedvezményezetteknek, de hiába van jó infrastruktúra, ha nem tudnak mit kezdeni vele.

– Ha egy ponton benyúlsz egy közösség életébe, illetve rábírnád őket a változásra, ezer szempontból kell ránézni egy család helyzetére: hiába küldjük a felnőtteket munkába, ha nincs lakásuk, nincs óvoda, ahol hagyják a gyerekeket, de miért menjen a gyerek óvodába, ha sáros utcákon kell odáig evickélnie… Ezért szükséges egymást kiegészítő projektekkel, azaz integrált módon beavatkozni.
Tágabb kontextusban Simion Crețu közölte, a szentgyörgyi önkormányzat egyike azoknak a központi régióban, amelyek a legtöbb uniós támogatást hívták le (24-et), ezzel pedig lakosságarányosan igen előkelő helyen áll. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. október 8., 7:10
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Jól csinálják!Azzal egyet értek hogynem mindeggy hogy néz ki egy város rész, de ennyi!Annyi más rászoruló szegény ember van akiken lehetne segíteni.Igy soha nem lessz rend az országba, persze adunk ingyen lakást, szegény embert meg hónapokig járatja amíg sikerül egy építkezési engedélyt jó drágán kiváltani mert.ha az nélkül épít megbüntetik .Szociális segélyt adnak,míg másnak nincs munkahely nincs bevétel éljen meg ahogy.tud

    • User
      Dátum: 2021. október 8., 9:21
      ÉRTÉKELÉS: -6

      Nem csak esztetikai kerdesrol van szo, hanem emberekrol, akik ezekben a viskokban elnek! Ezek az emberek onerobol nem tudnak jobb lakhatasi korulmenyeket teremteni (mindegy, hogy miert!), ha semmi nem tortenik, meg az unokaik sem tudnak ebbol a melyszegenysegbol kivergodni, hiaba Romania az EU tagja. El kell valahol kezdeni a felzarkoztatasukat es ehhez az ovodan, iskolan, tanulason keresztul vezet az ut. Nagyon gyenge az a kozosseg, tarsadalom, ahol a legelesettebbekert meg csak meg sem probalnak valamit tenni, inkabb Afrikara jellemzo. Gratulalok a tervhez.

    • User
      Dátum: 2021. október 8., 10:45
      ÉRTÉKELÉS: -5

      Ha felemelik ezt a közösséget azzal mindenki nyer. Ugyanakkor az emberek mindig elfelejtik, hogy ezek célirányos uniós pénzek. Két lehetőség van: pályázni és erre használni vagy nem kapnak semmit és minden marad a régiben. Harmadik lehetőség erre a forrásra nincs.

      • User
        Dátum: 2021. október 8., 18:51
        ÉRTÉKELÉS: 0

        Ertelmetlen a hozzaszolasa, azonkivul hibasan irta az utolso szot, amit raadasul nagybetukkel kiemelt. Talan most tanulgatja a magyar helyesirast?

  • User
    Dátum: 2021. október 8., 11:44
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Tisztelt vezetoseg, a hatranyos helyzetu embereknek ne halat adjanak, hanem tanitsak meg halaszni, hogy eljen meg sajat erejebol, ne a tunetet kezeljek, hanem az okozot.

  • User
    Dátum: 2021. október 8., 13:49
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Én láttam Kecskeméten egy ilyen ,,negyedet” ,lelakták 5 év alatt, csak az első ház maradt épen amelyben a magyar házmester lakott…Ne legyen igazam,de itt is az lesz…mire egy kicsit éreznék, hogy a pénzt nem adják ingyen,tessék, bebizonyítják nekük, hogy DE! Nincsenek véletlenek, ezeket teljesen szándékosan csinálják és így nem lesz vége soha a munkakerülésnek és a társadalom nyakán való élősködésnek. Ez az igazság, akár tetszik, akár nem!

  • User
    Dátum: 2021. október 8., 13:44
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Akkor ugye nem fogunk sírni,hogy ugyanilyen házért a mi gyerekeink nehéz éveket húznak le külföldön és keményen dolgozva lehet, hogy többé haza sem jönnek?Mert nekük nem jár, nem az ők szüleik adóztak!?Mert az EU is az adókból nagyvonalúskodik ,ha nem tévedek!

  • User
    Dátum: 2021. október 8., 14:43
    ÉRTÉKELÉS: 11

    A magyart embert leszarjak az orkoieknek lakast epittenek , fasza hozzaallas – magyaran partfogoljak a tekergest- aki meg dolgozik az csak nyugottan huzza az orkoiek helyett is az igat- ebben az orszagban mar 30 eve csak a doglest partfogoljak az a hulye aki dolgozik !!!

  • User
    Dátum: 2021. október 8., 15:02
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Csak azt nem tudom, hogy a Csikinegyedet a polgármester úr miért is sorolja be az Örkövel egy kategoriaba, az nem titok hogy ott is van,, másnemzetiségü,, de a lakosság 80% a becsületes magyar és román munkásember és nyugdijas. De aval nem büszkélkedik az önkormányzat, hogy ha a lakotársulások hozzuk fordulnak segitségért süket fülekre találnak, esetleg meghalgatják de semmi konkrét segitség, támogatás, itt célzok a szenyviz és csatorna rendszer álapotára mit europai unios pénzből 2011 be felújítottak de azóta is büzlik a negyed, mert akik a munkálatokot átvették azok vagy meghaltak vagy nyugdijba vonultak s nincs kit felelőségre vonni. Inkább soroljuk a Csikinegyedet is a z Örkövel egykategoriába. Szomorú😪😪😪😪 jelzőket nem használok de kire a jó Isten egy közösség, egy város sorsát bizzta az nagyfelelősséget kapot s egyszer elkell majd számoljon, hogy a talentumait miképpen kamatoztatta s lessz ám akkor sirás s fogcsikorgatás😪