Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Átlátható lesz a pálya

Átlátható lesz a pálya Kovászna megye

Idén július 13-a és 15-a között kerül sor a Székely vágtára – jelentették be újfent tegnapi sajtóértekezletükön a szervezők. Sztakics Éva és Demeter János elmondta azt is, hogy idén elmarad a szombat esti nagyelőadás, amelynek az lesz a „járulékos következménye”, hogy színpad hiányában mindenhonnan jobb rálátás nyílik a pálya teljes hosszára.

Bár a „kormány jóvoltából” a vágta költségvetését is vissza kellett nyesni, a lovak nem szenvedhetnek hiányt, a verseny- és a biztonsági körülményeket maradéktalanul meg kell teremteni – mondta Sztakics Éva
– Négy kategóriában lehet versenyezni. Lesz: Székely vágta, Góbé futam, Nemzetközi futam és újdonságként Kishuszár vágta is. Jelentkezési határidő 2018. június 29., péntek 12 óra – ismételte meg a sepsiszentgyörgyi alpolgármester (képünkön).
A vágta főszervezője elmondta: a korábbi évekhez hasonlóan a Székely vágtára csak települések nevezhetnek 5 éves vagy idősebb lóval, amelynek állapota megfelel a szabályzatban előírt állategészségügyi feltételeknek. A vágta győztese Székelyföld nevében indulhat a budapesti Nemzeti vágtán.
A Székely vágta négy döntősének pénzdíja öt-, négy-, három-, illetve kétezer lej, az előfutamok győzteseit ezer lejjel honorálják. A Góbé futam és a Kishuszár vágta első három helyezettje 2000, 1500, illetve 1000 lejt nyerhet.
A hagyományos szombat esti nagyelőadás helyett egy nagy szabadtéri táncházat szerveznek a kör közepén. 19 órától gyerektáncház lesz, majd 20 órától, félórás váltásokkal hat különböző táncrend következik – közölte Demeter János, a szervező Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója.
– Emiatt indokolatlan színpadot építeni a kör közepére, így sokkal jobb rálátás lesz a pálya hátsó szakszára – emelte ki Demeter.
A részletes program elérhető a szekelyvagta. ro honlapon. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások