Felhívás!

Aszfaltút Futásfalván

Aszfaltút Futásfalván Kovászna megye

Egy nagyobb, összefüggő munkálat első megvalósítását adták át tegnap Futásfalván, ahol a falubejáratától a központig, azaz a régi községházáig tartó hatszáz méteres leaszfaltozott útszakasznak örvendhetnek a helyiek.

A falu történetében egyedinek számító, egymillió lej értékű beruházás a helyi tanács költségvetéséből és a megyei önkormányzat anyagi támogatásával valósult meg. A munkálatokat júniusban folytatják.

A tegnap átadott, 600 méter hosszú leaszfaltozott és kijelölt útszakaszon hidat, járdákat és parkolókat alakítottak ki. A helyiek egybehangzó véleménye szerint ez fölöttébb hasznos az itt élők számára. A tervek szerint a fennmaradt 1800 méteres szakasz korszerűsítésének júniusban fognak neki, emelte ki Daragus Attila polgármester. A Torjához tartozó település határában legutóbb több mint öt éve végeztek útfelújítási munkálatokat a Torját és Futásfalvát összekötő szakaszon.

Bene Róbert falufelelős szerint a futásfalviak soha nem gondolták, hogy aszfaltos úton járhatnak a falu között, hogy lesznek olyan közlekedési táblák, amiket eddig csak más településeken láttak. Egy olyan szakaszt sikerült átépíteni és biztonságossá tenni, amit korábban a víz mindig elmosott – reméli, ez a tartós alapú út évtizedekig kiszolgálja az ott élőket.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. május 20., 15:39
    ÉRTÉKELÉS: 8

    En ezt szegyellnem kiirni egy ujsagba. Hiszen az a 600 meter meg biciklizni is keves ! Ha ezt barhol Europaban elolvassak ,elfojnak a rohogestol ! Micsoda egy hatalmas megvalositas ! Ez igen. 30 ev RMDSZ-es kormanyzas utan, nesze neked fajparaszt, kapsz tolunk ajandekba 600 meter aszfalt utat !