Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Aszfaltozás saját zsebből

Helyi forrásokból fejezik be a Gyöngyvirág és Testvériség utcák korszerűsítését, miután késik az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) finanszírozása. Ennek érdekében módosították Sepsiszentgyörgy összesített költségvetését is.

A helyi tanács rendkívüli ülésen döntött a Gyöngyvirág és a Testvériség utcák korszerűsítésére vonatkozó terv költségbecslésének aktualizálásáról. Tóth-Birtan Csaba alpolgármester a határozattervezetek előterjesztésekor elmondta, nemrég fogadták el a beruházások műszaki-gazdasági mutatóit abból a célból, hogy a két útszakasz felújításának befejezésére a fejlesztési minisztérium programja (PNDL) keretében pályázzanak pénzt. Hozzáfűzte, mindkét utca olyan állapotban van, hogy le lehet aszfaltozni, azonban a program finanszírozása késlekedik. „Nem tehetjük próbára a város lakóinak türelmét azzal, hogy megvárjuk az országos program beindulását, ezért az aszfaltozási munkálatok ellenértékét a helyi költségvetésből fedezzük”, hangsúlyozta Tóth-Birtan.

Ennek érdekében a helyi tanács jóváhagyta a város 2017. évi összesített költségvetésének módosítását. Antal Árpád polgármester elmondta, 1,8 millió lejjel egészítik ki a büdzsét, és ezt az összeget részben a két utca aszfaltozására fordítják: egymillió lejt a Gyöngyvirág és 200 ezer lejt a Testvériség felújítására. Ugyanakkor 60 ezer lejt különítettek el egy mobil áramfejlesztő megvásárlására, amit különböző rendezvényeken tudnak majd használni, valamint 220 ezer lejt ugyancsak mozgatható konténerek beszerzésére.
Mint korábban beszámoltunk, az önkormányzat 20,8 millió lej értékű finanszírozásra nyújtott be pályázatokat az országos fejlesztési programban, kilenc utca és egy iskola korszerűsítésére. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások