Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Artistaiskolát indítanának

Artistaiskolát indítanának Kovászna megye

Alicia és Pekka szemdaganatos gyerekükkel töltöttek el másfél évet kórházban, a finn színésznő–artista házaspár ezt az időt is kihasználta, hogy a gyermekeket szórakoztassák. Azóta ez lett küldetésük, életformájuk, a vándorcirkusz-társulat immár 11 fősre duzzadva tegnap Sepsiszentgyörgy főtéren bűvölt el kicsiket és nagyokat egyaránt.

A színészekből, tanárokból, artistákból és zenészekből álló csoport egy része turistaként vetődött el városunkba a tavaly egy helybéli román színész révén, idén Csernátoni Loránd, a Lármafa Egyesület vezetőjének hívására jöttek, és olyan helységekben léptek fel önkéntesen, kevés eszközzel, de nagy szívvel-lélekkel, ahol hátrányos helyzetű közösségek vannak, és ahová ritkán jut el kultúra. Zabolán, a Csipkésben az oltszemi gyermekotthon lakóinak életébe vittek színeket, az Őrkőn is produkálták magukat zsonglőrözéssel, artistamutatványokkal, de Árapatak is szerepelt a programjukban. A szentgyörgyi főtéren A maszk alatt című pantomim-előadásuk után ördögbottal és óriásbuborékozással vonták be a nagyszámú gyermekközönséget a figyelmet, ügyességet fejlesztő játékokba, de jövőre már nyári artistaiskolát indítanának Szentgyörgyön délutáni foglalkozások keretében.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük