Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Arany” eső hulljon rájuk!

„Arany” eső hulljon rájuk! Kovászna megye

A mikológusok társaságának „krémjét” látja vendégül a bálványosi Grand Hotel annak a nagyszabású gombászkongresszusnak az apropóján, amelyet a sepsiszentgyörgyi László Kálmán Gombászegyesület szervezett a jövő hétre időzítve (október 14–20-a között), és amelyen több mint 70 európai hírű szakember vesz majd részt.

A 36. Cortinarius kongresszus a tekintélyes nemzetközi gombászszervezet, a JEC eseménynaptárában előkelő helyet foglal el, hiszen egy évben csak egyszer van ilyen, a rendezés jogát pedig mindig más kapja meg. Társzervezők a Magyar Mikológiai Társaság és Kovászna Megye Tanácsa. A svéd, cseh, német, olasz, francia, romániai és anyaországi meghívottak a hét folyamán terepmunkán és elméleti előadásokon vesznek részt.

A kongresszus fő témáját idén a pókhálósgombák nemzetségének nagyon nehezen azonosítható fajai képezik, a rendezvény célja ugyanakkor az is, hogy Románia középső tájainak nagygombavilágát bemutassa. A kongresszus programja sok terepmunkából és elméleti előadásokból áll össze, ez utóbbiak tematikája rugalmasan alakul, hiszen kapcsolódik az aznapi, főleg Bálványos környékén megtett túrák gombazsákmányához, de lesznek kötött témájú előadások is, mint például a tudományos újdonságnak számító, a pókhálósgombák azonosítása DNS-vizsgálattal című. A talált gombák azonosítását a helyszínen is modern felszereléssel végezhetik el a résztvevők, így bizonyára sikerül kiegészíteni a helyi gombavilágról tudottakat, bizakodott Zsigmond Győző, a sepsiszentgyörgyi László Kálmán Gombászegyesület elnöke.

Lesz gombakiállítás, toplászati bemutató, s természetesen szóba jön a mi harapégte-gombánk is, melynek azonosítása még folyamatban van, viszont tájainkon az ismert és fogyasztott gombák közé tartozik (likacsosgombaféle).

A tudományos munka szüneteiben a mikológusok kirándulnak, csak még egy kis esőt kell kívánnunk a vendégeknek, az utóbbi hetek szárazsága ugyanis nem igazán kedvez nekik…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük