Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Aprópénzzel nem haladnak

Aprópénzzel nem haladnak Kovászna megye

Csaknem hárommillió lejt utalt ki Kovászna Megye Tanácsa művelődési, sport-, szabadidős és ifjúsági, valamint egyházi pályázatok finanszírozására. A legnagyobb összeget, másfél millió lejt az egyházak kapták.

Nagyon „beszűkültek” az egyházak pályázási lehetőségei, ezért megháromszoroztuk azt a keretösszeget, amelyre pályázhatnak – mondta el Tamás Sándor. A megyei tanács elnöke szerint ez azért előnyösebb, mert így nagyobb munkálatokat is el lehet végezni, hiszen hiába „csepegtetnek” 4-5 ezer lejeket, abból nem lehet például egy templom tetőzetét felújítani.

Többek között 200 ezer lejt ítéltek oda a sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcai református templom építésére, 50-50 ezer lejjel támogatják az imecsfalvi római katolikus templom belső terének felújítását és a kézdiszentléleki római katolikus templom renoválását, 27 ezer lejjel a bodoki unitárius templom tetőzetének javítását.
– A háromszéki történelmi egyházak a templomjavítási és működési költségek mellett például harang- és toronyóra-javításra, orgonarestaurálásra, a szószékkorona konzerválására, kiállítótér kialakítására, régészeti és külső falsíki kutatásra kértek és kaptak támogatást a megyei önkormányzattól – mondta Tamás Sándor. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. június 6., 21:22
    ÉRTÉKELÉS: 2

    A romanok is csak a templomokra költenek! Az iskolák,járható utak,jól fizetett munkahelyek nem fontosak az erdélyiek számára! A vallás felnőtt gyerekek játékszere,amivel manipulálhatók egyesek!