Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ápolják az íjászhagyományokat

Ápolják az íjászhagyományokat Kovászna megye

Július 20-án, szombaton tartják a Barót melletti Felsőrákoson, a volt külszíni bánya helyén, a Rika Kupa elnevezésű íjászversenyt, mely egyben a negyedik fordulója a Hét vár-Erdély Kupa hétfordulós versenysorozatnak. A megmérettetésről, illetve, az azt szervező Kárpátok Őrzői baróti íjászegyesületről Demeter Vilmossal, az egyesület vezetőjével beszélgettünk.

Demeter Vilmos elmondta, a versenysorozat idén indult, a szintén frissen, ez év januárjában alakult Kárpátok Őrzői Egyesület tagjai pedig büszkék arra, hogy máris megszervezhetnek egy ilyen nagy kaliberű eseményt, mint amilyen ennek a versenysorozatnak a fordulója. Erre legalább száz hagyományőrző íjászt várnak, de – mint mondta – az is előfordulhat, hogy még többen lesznek, és rekordszámba menő lesz a résztvevők száma.

Az íjászok hagyományőrzők azért, mert olyan íjakkal és olyan ruházatban íjászkodnak, ahogyan azt őseink is tették. Íjaik hű másolatai elődeinkének, fából készültek, nem sportíjak, ez utóbbiaknak ugyanis célzó rendszerük van, és korszerű anyagokból készülnek. Ruházatban is próbálják az elődöket követni, süveg, kaftán, öv, nadrág, csizma tartozik a viseletükhöz, melyet az íjászfelszerelés egészít ki. Szívesen használják a székely motívumokat felszereléseiken.

Demeter Vilmos húsz éve, Magyarországon, egy jurta-találkozón került kapcsolatba a hagyományőrző íjászattal, ott szerette meg. Eleinte azt hitte, hogy csupán a gazdagok kiváltsága az íjászat, mert sokba kerül a felszerelés, de tévedett. Miután több íjásszal is megismerkedett, végül kapott egy íjat ajándékba egyik barátjától, és már az első alkalommal olyan jól célzott vele, mintha az mindig is a kezében lett volna. Azóta gyakorolja az íjászatot, most már hivatalos, egyesületi keretek között.

Hirdetés
Hirdetés

A baróti Kárpátok Őrzői Egyesületnek jelenleg 17 tagja van, gyermekek és felnőttek, tagjaik sorát azonban bővítenék, úgyhogy szívesen várnak bárki érdeklődőt csapatukba. Szeretnének felfejlődni, bekapcsolódni a magyarországi íjászversenyekbe is, később pedig nemzetközi versenyeken is megmérettetnék magukat.

Egy új tagnak segítenek beilleszkedni, segítenek a felszerelés megvásárlásában, az öltözetet és az íjat is beleszámítva mintegy 200 euróra tehető a költség. Az íjakat Magyarországról vásárolják. Hetente kétszer tart edzéseket az egyesület, mely már szép eredményeket is fel tud mutatni, annak ellenére, hogy még csak féléves.

A felsőrákosi íjászversenyre mindenkit szeretettel várnak, nemcsak azért, hogy közelről is megismerje az íjászat szépségeit, de kikapcsolódni is, lesz ugyanis sátorozási és fürdési lehetőség is a helyszínen, este meg tábortűznél, vagy, ahogy a hagyományőrző íjászok hívják, szertűznél lehet majd felidézni akár őseink idejének hangulatát is.

„Jöjjenek el minél többen a versenyre” – ez Vilmos kérelme is, aki mindenkinek csak ajánlani tudja az íjászatot, ami egy csendes, nyugodt, kikapcsolódást nyújtó elfoglaltság, hiszen íjászat közben megszűnik a világ az ember körül, feloldódik, elfelejti gondjait, ráadásul a fizikai erőnlétet is jó állapotban tartja.

Bárhol lehet íjászkodni, az íjászat idővel életformává alakulhat, mindössze kitartás kell hozza – összegzett.

Aki kíváncsi erre az életformára, annak még egyszer: július 20-án, szombaton a felsőrákosi volt külszíni bánya helyszínén hagyományőrző íjászok versenyeznek a Hét vár versenysorozat negyedik fordulójában. A rendezvény kétnapos, a helyszínen sátorozási lehetőség is lesz.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük