Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Antal: nem változott semmi

Antal: nem változott semmi Kovászna megye

Kétnapos tárgyalássorozat után megoldódott a hárompárti kormánykoalícióban az egészségügyi miniszter menesztése kapcsán kialakult válság. Antal Árpád (képünkön) azt mondja: súrlódások előfordulnak, a helyzet megoldódott, gyakorlatilag nem változott semmi.

Hirdetés
Hirdetés

A változás „gyanúja” annak kapcsán merült fel, hogy az USR PLUS előhozakodott több – a miniszter leváltásához nem kapcsolódó – témával, köztük a kétfordulós polgármester-választás bevezetésével is. Mi több, a koalíciós megállapodást kiegészítő dokumentumba bekerült egy mondat, amely kimondja: „Ha a koalícióban nincs konszenzus bizonyos törvénytervezetekkel vagy a kormányprogramban nem szereplő témákkal kapcsolatban, a pártok parlamenti frakciói a koalíción kívül is felléphetnek ezek érdekében, amennyiben erről előzetesen értesítették a partnereiket, és ezek megtagadták a szóban forgó kezdeményezések támogatását”. Ez kifejezetten alkalmasnak tűnik a koalíciós szerződés „megkerülésére” és a választási törvény módosításával az RMDSZ-nek előnytelen kétfordulós rendszer visszavezetésére. A tárgyalásokon részt vevő Antal Árpád azt mondja: nem eszik olyan forrón a kását.

– Egy képviselő vagy szenátor alkotmányos jogát, hogy törvénytervezetet terjesszen be, semmilyen koalíciós megállapodással nem lehet megvonni. A kétfordulós választás – véleményem szerint – csak az USR PLUS-nak és a Románok Egyesítéséért Szövetségnek (AUR) kedvezne. Fogjon össze az USR PLUS a parlamentben az AUR-ral, ha akar, de akkor vállalja ennek politikai következményeit is. A megállapodás e tekintetben nem változott: a kétfordulós választás bevezetése nincs a kormányprogramban, a kormány nem hoz ilyen rendeletet, és nem kezdeményez vonatkozó törvényt – mondta el megkeresésünkre Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások