Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Amikor kitör a farkasvér a kutyából

Szombat óta hárommal több háromszéki juh lehetne a medve számlájára írva, de a látszat ellenére ezúttal úgy tűnik, kóbor kutyák a tettesek. A támadás a város belterületén történt szombat éjjel Csákány László Farm utcai gyümölcsösében. Bár neki kutyája nincs, egy megmarcangolt eb teteme is a juhok mellett feküdt.

Hirdetés
Hirdetés

Mint az eset után kiderült, múlt héten több gazdánál összesen 10 juh esett áldozatául… valaminek, közülük három a Csákányé. Medvenyomokat nem láttak a környéken, inkább kutya vagy „kutyaféleség” lehetett. Környékünkön ugyanis megjelent a sakál is, jelezték többen, s az olykor összetéveszthető az ebbel. A szomszédok azonban már korábban is láttak kóborkutya-falkát garázdálkodni a környéken.

A károsult gazda vadkamerát szerelt fel a juhtetemek közelében, hiszen feltételezhető volt, hogy a tettesek visszajárnak az otthagyott dögre. A másnapi felvételeken két kutya látszik, ezért Csákány értesítette a hasonló esetekben eljárni illetékes helyi rendőrséget, amelynek parancsnoka, Hadnagy István elmondta, hamarosan (de még nem tudni pontosan, mikor) a Tega által fenntartott kutyamenhely illetékeseivel egy összehangolt befogó akcióra kerül sor. De ehhez szükséges a környékbeli gazdák összefogása is, hiszen ha az altatólövedékkel meglőtt állat egy kertbe húzódna meg, és a gazda azonnal nem adja ki, onnan akármikor továbbállhat.

Balázsi Csaba, a szépmezői kutyamenhely vezetője közölte, múlt héten a gyümölcsösből már befogtak hat kutyát, egyikben sem volt chip. A törvény szerint az állatorvosi vizsgálat után örökbeadhatók, ha nem bizonyítható rájuk, hogy háziállatokra, emberre veszélyesek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük