Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Alakulnak a MINTA szervezetek

Alakulnak a MINTA szervezetek Kovászna megye

2021-ben „új lendületet” vett a MINTA, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ifjúsági szervezete, másfél hónap alatt új szervezet alakult Sepsiszentgyörgyön, Lécfalván, Dálnokon és Kommandón – mondta el tegnapi sajtóértekezletén Kolcza István. Az EMNP helyi sepsiszentgyörgyi tanácsosa, aki 2013-ban alapító tagja volt a szervezetnek, azt mondja, az alapcélkitűzés nem változott: elősegíteni az erdélyi magyar ifjúság itthon maradását és a politikai életbe való integrálását.

Hirdetés
Hirdetés

A 21 éves Györgybiró Kinga, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi tagozatának közigazgatási szakára jár, a lécfalvi és egyben az orbaiszéki szervezet elnöke.

– Kis közösség vagyunk, a településen mintegy négyszázan laknak, köztük 25 fiatal. Az a célunk, hogy egy kicsit összeszedjük a falut, felrázzuk az ifjúságot és tegyünk közös jövőnk érdekében – mondja a frissen megválasztott elnök.

Ez ügyben máris szerveztek szemétszedést, húsvéti tojásvadászatot, illetve temetőtakarítást a református egyház támogatásával. Ez utóbbira „iszonyatosan nagy szükség volt”, olyan állapotok uralkodtak, hogy egy alkalommal be sem tudták fejezni.

A sepsiszéki elnök Horvát Helga, a Református Kollégium tizenegyedik osztályos tanulója. Azt mondja: azt szeretnék elérni, hogy a fiatalok „ne legyenek elnyomva”. Hozzátette: nem más szervezetek „konkurenciájaként” működnek, hanem hozzá szeretnének járulni egy „élhető jövő” megteremetéséhez.

Benkő Norbert sepsiszentgyörgyi elnök 17 éves. Részt vettek a március 15-ei koszorúzáson, takarítást szerveztek a Pacén és az Olt partján. Szombaton a Kaufland mögötti területen dolgoznak, aki csatlakozni akar, a szervezet elérhető a Facebookon, MINTA Háromszék néven. Elhangzott: céljuk, hogy nyár végéig tíz MINTA-szervezet legyen Háromszéken.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások