Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Aláírásokat gyűjtenek

Aláírásokat gyűjtenek Kovászna megye

Országszerte, sőt szinte egész Európát körülölelő aláírásgyűjtésbe kezdtek Beke István és Szőcs Zoltán ártatlanságának támogatása kapcsán a velük együtt érző és szimpatizáló személyek.
Ilyen megmozdulás volt szerdán Baróton is, ahol az ártatlanság támogatására szolgáló névtáblázatot tölthették ki azok, akik szerint a két bebörtönzött fiatal ártatlanul van fogva tartva. E petíció aláíróinak célja, hogy a román hatóságok és bíróságok helyezzék hatályon kívül azt a jogi szempontból megalapozatlan, és ilyen formában etnikai alapon, az erdélyi és romániai magyar kisebbség megfélemlítésének céljából meghozottnak tűnő ítéletet, mellyel öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélték Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt.
Fazakas Mónika baróti fiatal három órán keresztül állt rendelkezésre az aláíróknak, de a közeljövőben még lehetőség szerint lesz alkalom hasonló megmozdulásra. Mónika elmondása szerint 25 személy írta alá a táblázatot, de többen is lehettek volna, ha náluk van a személyi igazolvány, a szükséges adatok kitöltése végett. Ugyanakkor olyan esettel is találkozott, aki azért nem írta alá, mert félt, hogy őt is börtönbe zárják aláírása miatt.
Kérjük, segítsen aláírásával, hogy közösen elérhessük azt, hogy a román kormány tegyen meg mindent e szégyenletes és a jogbiztonságot lábbal tipró ítélet megsemmisítéséért, és két erdélyi magyar nemzettársunk mielőbbi szabadon bocsátásáért. <<

Lázár Szilárd

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. július 20., 16:05
    ÉRTÉKELÉS: 22

    Tenyleg hiszik , hogy segit az alairasgyujtes? Eddig hany ilyen gyujtes hozott eredmenyt a szamtalan kozul? Kiadjuk szemelyes adatainkat , aztan , foleg a valasztasi kampanyban , unos-untalan bombaznak uzeneteikkel. Az alairasgyujtes annyit er mint halottnak a csok. Ezt megelozni lett volna feladatuk a partoknak de akkor fuluk botjat sem mozditottak. Most meg szornyulkodnek az igazsagtalansag miatt. Szegyen……rajuk nezve!!!!!!!!!!!

    • User
      Dátum: 2018. július 21., 9:37
      ÉRTÉKELÉS: -11

      Ne írjon alá semmit, védje a személyes adatait Uram! Ti többiek csak lájkoljátok üzenetét, langyos igazságok mögé búvó reszkető kisemberek!!