Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Akad hely pünkösdre

Akad hely pünkösdre Kovászna megye

Aki magyarországi kirándulással szeretné eltölteni a pünkösdi minivakációt, még megteheti. A szállodák számos kedvezményes csomagot kínálnak, néhány hely még kiadó. Elkezdődtek ugyanakkor a nyári foglalások is.

Nagyon sokan jelentkeztek a magyarországi szállodák kedvezményes turisztikai csomagjaira, és hely is volt, viszonylag sok – mondta el László Endre. A Transilvania Tourist Service (TTS) utazási iroda vezetője szerint ez azzal magyarázható, hogy jóllehet idén azonos időpontra esik a katolikus és az ortodox pünkösd, Magyarországon „ez nem olyan nagy szám, mint nálunk”. Míg ott „csak” egy hétfővel nyúlik meg egy normális hétvége, nálunk még két nap rájött amiatt, hogy június elseje hivatalos ünnep, és június 2-át is hivatalos munkaszüneti napnak nyilvánította a kormány.

– Ami az elején hátránynak tűnt, az a végén előnnyé vált. A szállodák ugyanis csak kétéjszakás, háromnapos hosszú hétvégére készültek, viszont nekünk négyéjszakás, ötnapos csomag kellett volna, hiszen itt „hosszabb lett” a pünkösd. Végül sikerült nagyon kedvező ajánlatot kapni, hisz a pünkösd előtti napokban viszonylag kevés a vendég a szállodákban, így az amúgy is kedvezményes ajánlataikat igen jó körülmények között sikerült „kitágítanunk” a mi igényeinknek megfelelően – magyarázza a szakember.

A legkedveltebb célpontok közé tartozik a budapesti Aquaworld Resort. A több mint nyolchektáros parkban fekvő, négycsillagos szállodához tartozik egy jól „kitalált” aquapark, amely 17 medencéjével, 72 méter átmérőjű, 5 emelet magasságú óriáskupolájával Európa egyik legnagyobb fedett vízi élményparkja. A kétágyas szoba 4 napra 500 euró körüli összegbe kerül félpanzióval.
Ennél olcsóbban lehet lazítani mondjuk Makón, a Grand Hotel Gloriusban, ahol a napi ár fejenként 43 euró, amiben benne van a félpanziós ellátás, a szálloda saját fitneszközpontjának használata és 20 százalékos kedvezmény a Hagymatikum termálfürdőbe. Jó ajánlatok vannak Debrecenbe, Orosházára, Mórahalomra és Szegedre is.

Bár felmérést nem vezetnek, László Endre azt mondja, a magyarországi szállodák szolgáltatásait igénybe vevő turisták nagy része román. Véleménye szerint ez nem azt jelenti, hogy magyarok nem mennének, hanem azt, hogy „máshogy” oldják meg a szállást. Értsd: vannak rokonok, barátok és ismerősök. Ami a nyári vakációt illeti, javában megy a helyfoglalás. A TTS vezetője szerint az agresszió elharapózása miatt az idei nyári célpontok legfontosabb kiválasztási szempontja az, hogy biztonságos legyen és viszonylag közeli.

– A legkedveltebb célpont Görögország, de erősen feljövőben vannak a volt jugoszláv országok, Horvátország és Montenegró is. Törökország visszaesett, legalábbis a családdal útnak indulók körében. Leginkább fiatal párok utaznak oda, akiknek viszont kedvez az, hogy a kereslet visszaesése miatt 30-40 százalékkal olcsóbban lehet a Török Riviérán nyaralni, mint néhány évvel korábban. A szakember hozzátette: hosszabb szünet után, alacsony, bevezető áron ismét beindultak az egyiptomi charterjáratok is. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük