Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ajtó, ablak nem akadály

Ajtó, ablak nem akadály Kovászna megye

Szinte két hete, hogy terrorizálja a málnásfürdői embereket egy amúgy emberbarát, fiatal medve. Nem az állatokra van gusztusa, jobban ízlik neki az, amit a helyi lakosoktól tud elcsórni, és amiért képes kibontani a pince és a ház ablakát is. A helyi hatóságok megadták a jóváhagyást a kilövéshez, kérdés, az illetékes minisztérium mennyi ideig ül a kérvényen.

Szotyori Angéla, Málnás község polgármestere lapunknak elmondta, először május 13-ról 14-re virradó éjszaka próbálkozott az ablakon, majd az ajtón át bejutni Kopacz Ferenc házába. Nem sikerült, jobb híján a pincébe mászott be, ahol jóllakott lekvárokkal, savanyúságokkal, összetört és felborogatott mindent. Attól a naptól kezdve szinte minden éjszaka bejár a faluba, a közterületeken kukákat borogat, de mindig megpróbálkozik a házaknál is, egy nyaralóban az emeletre is felment.

Tegnapra virradóra az egyedül­álló Soprosanu Liliana lakásába tört be, a termopán ablakot kiszakította keretéből, és a konyhában kirámolta a hűtőt. A baj az, hogy eddig senki nem hívta a sürgősségi hívószámot, hogy legalább a csendőrség kiszállt volna, attól félnek a helyiek, ha a medve a karhatalmi erők érkezéséig eliszkol, hamis riasztásért megbüntetik őket. Írásbeli panaszt is csak ötön nyújtottak be az önkormányzathoz, hol­ott ennél többen vannak, akiknek károkat okozott a fiatal, nem túl nagy állat. A megszokott módszerekkel, petárdaropogással nem lehet hatni a medvére.

Hirdetés
Hirdetés

A polgármester 15-én összehívta a helyi készenléti bizottságot, panaszt tett le a Környezetvédelmi Őrségnél, a Környezetvédelmi Hivatalnál, a Natura 2000-res terület gondnokától is megoldási javaslatot kért a procedúra szerint, ám tegnap reggelig nem történt semmi. Végül a prefektushoz fordult, aki megígérte, segít. Véletlen egybeesés vagy sem, délre megérkezett a szükséges megoldási javaslat (ez esetben a kilövés), de még ezután kell a minisztériumba továbbítani a dokumentációt, hogy ott is rábólintsanak, s majd ha onnan is megérkezik a remélhetően kedvező válasz, akkor szerződhetnek a vadásztársasággal. Addig is arra kérik őket, hogy figyeljék, s majd a falu közelében, végső esetben pedig a faluban lőjék le az állatot, nehogy véletlenül másik állatot kerítsenek puskavégre a tettes helyett.

– Nem hiszem, hogy az erdőben nőtt volna fel ez a medve, vagy idehányódott vagy idehozták, anélkül, hogy erről az önkormányzatot megkérdezték volna, ahogyan azt a törvény előírja – véli a helyi vadásztársaság elnöke, Benedek Barna. – Profi módon tör be a házakba, ezt nem az erdőben tanulta, az emberektől nem fél, pár lépésről nézi őket. A polgármester asszony a mi véleményünket is kikérte a megoldást illetően, mi jeleztük, hogy a korábban említett indokok miatt ez jelen esetben csak a kilövés lehet. Az biztos, hogy mi nem költünk az elköltöztetésére, ha esetleg azt javasolják, a problémát nem mi okoztuk, és nem nekünk kell megoldani. De benne van a pakliban, hogy 30 napon belül sem válaszol a minisztérium, én egy vaskos, sok medvekártételt bizonyító dossziéra három hónap múlva kaptam választ, olyan nesze semmi, fogd meg jól alapon, vagyis hogy „nem indokolt a kilövés” – háborgott a hatóságok felelőtlensége miatt a Pro Silva vadásztársaság vezetője.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. május 27., 11:33
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Az a baj,hogy az emberek meg most sem tanultak meg , hogy nem etessuk a vadallatokat meg ha szelidek is. Ha olyan nagyon tetszik vigye haza aki etetni szereti.

  • User
    Dátum: 2020. május 27., 11:24
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Micsoda pökhendiség, hogy ők biztosan nem költenek az elszállíttatására.Emberre nem támadt, akkor miért kell kilőni?! Miért nem nyomozzák ki honnan került oda ha olyan szelíd? Biztosan nem Bukarestből vitték oda.Ilyen alapon a szemetet sem kellene összeszedjük mert nem mi okoztuk a szemetelést.Sajnálatos, hogy azoknak akiknek a legjobban kellene törődniük ilyen hanyag hányaveti viselkedése van.

  • User
    Dátum: 2020. május 27., 19:01
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Már meg ne haragudjon a hozzászóló aki a medvét védi, de itt senki nem etette a medvét…ő kiszolgálta saját magát a házak pincéjéből, konyhájából…és nem kívánom a legnagyobb ellenségemnek sem azt amit én átéltem vasárnap éjszaka meglátva a házam ablakából ahogy közeledik a medve, Málnásfürdő központjában ( nem is egy félreeső helyen). A lakásban velem volt két kisgyerek…nem is tudom merre menekültem volna velük, mozdulni sem tudtam az ijedtségtől. Szerencsére a kértünk sarkától visszafordult.

    • User
      Dátum: 2020. május 28., 9:57
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Azért (is) védik a medvét, mert sokszor az emberek viselkedése miatt szokja meg az emberek közelségét. Nem feltétlenül önök etették, hanem valaki más, így megszokta, hogy az ember ételt jelent. Ebben az esetben nem szegény állat a hibás. Természetesen nagy baj, hogy betör a házakba és az ilyen eseteket gyorsan meg kéne oldani. Elsőként a medve elszállításával (valószínű ezt az egyedet már nem lehet szabadon engedni, csak rezervátumba vinni), és ha ez nem lehetséges, akkor a kilövésével.

  • User
    Dátum: 2020. május 27., 22:22
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ahoz ,hogy ezt es meg sokminden hasonlo gondot, ami ezen a foldon tortenik megertsetek, ehhez meg kell nezni Michael Moore legujabb (2020) dokumentumfilmjet, melynek cime Planet of The Humans (Emberek bolygolya) . Sajnos sem magyarul, sem magyar, de meg roman felirattal sem talalhato meg, csak kizalolag angolul. Mint minden Michael Moore dokumentumfilm, ez is nagy port kavart fol a vilagon, fokeppen Amerikaba, de Europaban is. Nagyjabol arrol szol, hogy a vilagot vezeto politikusok, es a multinacionalis cegek, hogyan vezetik felre az emberiseget, a bio autokkal, bio aramfejlesztessel, bio energiafejlesztessel stb. Peldaul bemutatja a film, hogy a foszillis bio tuzeloanyag, amit az allitolagos bioaramfejlesztesu hoeromuvek mukodtetesere hasznalnak mint tuzeloanyagot, az nem egyeb mint a vilag erdoibol eloallitott forgacs es egyeb fakeverek. Tehat magyaran eltuzelik az erdok fait, ahhoz, hogy aramot fejlesszenek. Es ebben elen jar Amerika es Nemetorszag ! A film utolso 20 percet csak eros idegzetueknek ajanlom. Azt a leirhatatlan es kegyetlen erdopusztitast es a benne elo vadvilag (tobbek kozt az orangutanok) elpusztitasat, amit bemutat e film, az szornyu es leirhatatlan. A film cimet szimbolikusan valasztotta a rendezo, Planet of The Humans, ezzel is jelezve, hogy ezen a bolygon mar senkinek nincs helye, egyetlen mas elolenynek sem, csak egy gyilkos es kapzsi, kegyetlen fajnak, mely minden mas fajt elpusztit ezen a Foldon, es mely onmagat humanisnak es embersegesnek, azaz embernek nevezi, de sajnos nem veszi eszre, hogy gyilkos es kapzsi tetteivel a legvegen ,sajat fajtajat, sot az egesz bolygot el fogja pusztitani. A filmet a Youtube-on, Movie Night with The Kangaroo- Planet of The Humans cimen talaljatok meg, angolul. Ime a link is: http://www.youtube.com/watch?v=h0q6ms9tCHw Jo szorakozast a filmhez !

  • User
    Dátum: 2020. május 27., 22:58
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Annyit tudhatna a vadász, hogy elszállítás esetén, a költség a vadásztársaságot terheli elsö ízben, mit a minisztérium kárpótol utólag, de minek olvasni el a törvényt, Tünde ugyis leír bármit.

  • User
    Dátum: 2020. május 28., 11:16
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Egyszer nezd meg a filmet, es aztan kommentelj. Az a film a valosagot tukrozi. Azt a karpotolhatatlan es folmerhetetlen pusztitast, melyet az ember okoz a termeszetnek es vadvilagnak egyarant. Azert adtam peldanak ezt a filmet, mert itt nalunk is ugyanez a helyzet. A medve azert megy be a hazainkba ,varosainkba es falvainkba mert az ember, ez a ketlabon jaro allat, mely onmagat hibasan nevezi embernek, hiszen kapzsisagaval es telhetetlensegevel, no meg erzestelensegevel es kegyetlensegevel, a legkartekonyabb es legpusztitobb faj, az osszes fajok kozt, elpusztitotta a medvek eletteret, az erdot ,es most ugy akar e gondtol megszabadulni, hogy a medveket is el szeretne pusztitani. Meg most a 25-ik oraban sem akarja eszrevenni azt, hogy a lancszem legvegen onmagat es sajat fajtajat is ki fogja pusztitani, bolygonk teljes termeszeti kincseivel es fajaival egyutt ! Szerintem az emberiseget kene megritkitani, ugy jo 3-4 milliarddal legalabb, (hiszen ez a faj van a legjobban tulszaporodva bolygonkon), hogy mas fajoknak is helye legyen ezen a bolygon. Valami ujat kell kitalalni, olyat ami valoban elvegzi a feladatat e kartekony es kegyetlen fajjal szemben, mert a covid 19 nem valt be !