Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ajándék a kicsiknek

Európai színvonalra emelkedett a szülés lehetősége Háromszéken, emelte ki András-Nagy Róbert kórházmenedzser a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház teljesen felújított újszülött-osztályának avató ünnepségén.

András-Nagy Róbert elmondta, többéves folyamat végére sikerült pontot tenni, amely 2010-ben a nőgyógyászati osztály korszerűsítésével kezdődött, 2012-től pedig elérték, hogy az újszülöttek együtt legyenek az édesanyjukkal. 2014-ben az új szülőszobák kialakításával folytatódott, most pedig sikerült átadni a korszerű újszülött-osztályt.

Teljesen át volt tervezve, a modern követelményeknek megfelelően, hangsúlyozta a menedzser, majd azt is bejelentette, hogy a Diószegi Pékség támogatásának köszönhetően mostantól minden újszülöttnél végezhetnek neonatális hallásszűrést, ami azért is fontos, mert a statisztikák szerint minden ezer újszülöttből 2-4 baba halláskárosult.

Tamás Sándor megyetanácselnök tájékoztatása szerint az újszülött-osztály esetében az orvosi műszerek, felszerelések beszerzésére több mint 350 ezer lejt fordítottak, többek között fotóterápiás lámpa, klinikai inkubátor és életfunkciókat figyelő monitor gazdagítja az osztály eszközparkját, de biztosított a steril levegő is.

Dr. Gyulai Gabriella gyerekgyógyász főorvos Amerikában szerzett tapasztalatait figyelembe véve tervezték meg az újszülött-osztály kialakítását. A doktornő megjegyezte, Romániában a sepsiszentgyörgyin kívül egyetlen olyan kórház van még, ahol az újszülött intenzív terápián van arra lehetőség, hogy egy szobában csak egy babát helyezzenek el.

A sepsiszentgyörgyi kórházban évente közel ezerszáz gyerek születik, az újszülött-osztályon összesen 33 ágy van, ebből négy intenzív terápiás, és 14 hely van koraszülötteknek. Jelenleg 19 nővér és két neonatológus orvos, illetve két rezidens orvos dolgozik az osztályon.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük