Hirdetés
Hirdetés

Ahol tanulni jó

Okostáblákkal felszerelt világos tantermek, barátságos kinézetű folyosók, korszerűsített tornaterem, aktív kikapcsolódást nyújtó játszótér az udvaron – csak néhány olyan dolog, ami a napjaink elvárásainak megfelelő iskolából nem hiányozhat. A tanintézmények többségéből azonban mégis hiányzik, kivételt képez a megújult kökösi Gábor Áron Általános Iskola.

A községközpont oktatási intézményének otthont biztosító, 1902-ben felhúzott épület pár évvel ezelőtt még teljesen más arcát mutatta: falai penészedtek, elektromos vezetékei közveszélyesek voltak, fűtését csempekályhákkal oldották meg. Felújítására 2017-ben pályáztak a község akkori vezetői, azonban a Helyi Fejlesztések Országos Programján (PNDL) keresztül érkezett támogatás nem volt elegendő a korszerűsítéshez, így a későbbiekben a megyei tanács és a helyi tanács is jelentős összeggel hozzájárult a munkálatok kivitelezéséhez.

Mindezeken kívül sikerült egy európai uniós pályázatot is elnyerni, mellyel digitalizálták a tanintézményt, azaz minden osztályterembe okostáblákat és projektorokat szereltek, a diákok számára tableteket, a tanároknak pedig laptopokat vásároltak.

A beruházás kapcsán Sil­viuTăraș, Kökös polgármestere elmondta, a cél az, hogy olyan iskolája legyen a községnek, amelyből nem elviszik, hanem ahova szívesen hozzák a gyerekeket, ahol olyan nevelést kapnak, amely hatására is a községben maradás vagy a visszatérés mellett döntenek. Az elöljáró megjegyezte azt is, az elmúlt időszakban nemcsak az iskola újult meg, hanem a magyar kormány támogatásával egy teljesen új óvoda is épült. A Gábor Áron Általános Iskola diákjai kitesznek magukért, rendszeresen részt vesznek tanulmányi, művészeti és sportrendezvényeken, valamint versenyeken, ahol nagyon jó eredményeket érnek el. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük