Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Aggódnak a benőtt medrek miatt

Aggódnak a benőtt medrek miatt Kovászna megye

A heves esőzések tükrében több megyeszékhelyi lakos is sürgeti a Sepsiszentgyörgyöt átszelő patakok medreinek takarítását.

Hirdetés
Hirdetés

Több, a Debren mentén lakó megyeszékhelyi polgár szorgalmazta, hogy az illetékesek takaríttassák ki a növényekkel benőtt, ily módon elszűkült betonmedreket. Lapunk a városvezetésnél érdeklődött, és megtudtuk, hogy hamarosan tisztítanak.

Bálint József tanácsos már korábban benyújtott egy tervezetet az árvízvédelemmel kapcsolatosan. Ebben 12 helyszínen javasolt munkálatokat, amelyeket a városvezetés saját erőből, másrészt beruházásokból iparkodik kivitelezni.

– Többek között a patakmedrek takarítása is bele van foglalva a tervezetbe. Még nem tudjuk pontosan, hogy mikor, de a közeljövőben sort kerítünk a Debren-, illetve a Szemerja-patak medreinek kitakarítására. Aggodalomra egyelőre nincs ok. Tavasszal a Tega Rt. köztisztasági vállalatnál is több a munka, foglaltabb a személyzet, így a napokban semmiképpen nem tudunk erre sort keríteni, de hamarosan önerőből takaríttatunk – részletezte Tóth-Birtan Csaba alpolgármester.

Tehát csak idő – és nem pénz – kérdése, hogy mikor fognak neki a munkálatoknak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük