Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Adok-kapok Vargyason

Adok-kapok Vargyason Kovászna megye

Bár rendes soros tanácsülés volt hétfőn Vargyason, az némiképp mégis rendkívülinek mondható, hiszen annak egyetlen napirendi pontja nem más volt, mint az alpolgármester leváltása, amit a polgármester kezdeményezett. A 2016-ban függetlenként megválasztott Sütő Levente Lehel polgármester indokait, hogy miért akar megválni alpolgármesterétől, az ülést vezető Szász Ilona olvasta fel.
A nem kevesebb mint négy gépelt oldalon felsorakoztatott „vádpontok” szerint Szőcs Dénes alpolgármester (MPP) nem teljesítette hivatali kötelezettségeit, megsértette a helyi közigazgatási törvényt, ártva ezekkel a vargyasi lakosok érdekeinek. Továbbá elhangzott, hogy viselkedésével gáncsolta a polgármester, valamint a polgármesteri hivatal alkalmazottainak tevékenységét is, s itt olyan súlyos dolgok kerültek megemlítésre, mint például, hogy hivatali munkaideje alatt az alpolgármester gyakran fogyasztott alkoholt, s emiatt agresszíven viselkedett. A polgármestert többször megfenyegette, mi több, egyszer apósával bántalmazta is irodájában, miután a polgármester visszavonta azt a tanácshatározatot, mely az alpolgármester feleségének, a hivatalnál könyvelőként dolgozó Szőcs Editnek a fizetésemeléséről szólt.
Szőcs replikája nem késett, az ő válasza a polgármester viselt dolgairól még hosszabb, ötoldalas volt, amit ugyancsak felolvastak az ülésen.
Szőcs részletezte, hogy élete egyik nagy tévedése volt, hogy a választásokkor Sütőt támogatta, amit azóta megbánt, és szégyelli is ezért magát. Majd arra tért ki, hogy a polgármester nem egyszer magáncélokra használja a hivatal autóját, folyton úton van, nem vesz részt a faluban szervezett ünnepeken, még az ott zajlott nagyszabású unitárius ifjúsági konferencián sem volt jelen. Nem tart fogadóórákat, a falu lakói sosem találják irodájában – hangoztatta.
– Bulvárt csinál a hivatalból, Nagy István (Barót volt polgármestere, aki később tanácsadója lett a vargyasi polgármesternek – szerk.) kottájából játszik, az ő éltanulója, aki bosszúból irányítja és felbújtja, lévén, hogy a falumenedzseri posztját (Nagy Istvánnak – szerk.) nem szavaztuk meg. A polgármester összepaktál a törvénytelenül legeltető családokkal, akik hatalmas károkat okoznak a gazdálkodóknak. Ellehetetleníti a könyvelő munkáját, még csak annyi fáradságot sem vesz, hogy a pénzügyi aktákat aláírja. A falu megelégelte mindezt, mi több, az egész megye rajtunk röhög miatta – fogalmazott az alpolgármester.
Nyomatékosítva, hogy ő igenis, dolgozott, Szőcs Dénes a 2017-es alpolgármesteri tevékenységének beszámolóját is felolvasta, hozzáfűzve, hogy mindhárom párt támogatásával (összesen 10 szavazattal a 11-ből) lett alpolgármester, gyalog jár a faluban, tudja, mit mond, állításait sok vargyasi alátámaszthatja.
A vádak elhangzása után a tanácsosok kaptak szót, ám a konkrét állásfoglalástól mindegyikük távol maradt. Farkas Sándor (RMDSZ) azt mondta, hogy az RMDSZ-frakció az alpolgármester leváltását illető szavazásnál tartózkodni fog, a két párt, az MPP és az EMNP, ha akar, állítson egy másik alpolgármester-jelöltet, ők azt elfogadják. Az MPP-s Román Attila kifejtette, hogy azért, ami Vargyason zajlik, az egész tanács szégyellheti magát, hiszen Vargyas már csak a botrányokról és a semmittevésről híres, a szintén RMDSZ-es Soós Attila pedig a megígért nagy változást kérte számon az MPP-től és az EMNP-től: „az RMDSZ-t a választások előtt folyton támadták, megtörtént a váltás (Sütő az MPP és az EMNP támogatásával lett polgármester – szerk.), na, most akkor mutassák meg, hogyan kell vezetni egy falut!” – mondta. A néppártos dr. Farkas Domokos erre azt válaszolta, hogy Vargyas nem az utóbbi 2 évben került padlóra. Végül a néppártosok is kijelentették: a szavazásnál tartózkodni fognak. Az alpolgármester leváltásához kétharmados többség kellett volna, így azonban a szavazást végül már meg sem tartották, a jogosan felmerült kérdésre pedig, hogy holnaptól mi lesz a vargyasi hivatalnál, az alpolgármester azt válaszolta: végzi mindenki tovább a munkáját. Arról viszont, hogy az mennyire lehet eredményes ezek után, nem esett szó. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. augusztus 28., 10:49
    ÉRTÉKELÉS: 1

    A tenyek allasa szerint az egesz hivatali szemelyzetet le kellene valtani ugy ahogy van.De nem artana takaritani a Baroti hivatalnal is.Leg fokepp a Szerdai napon,amikor a hosszu program arra jo,hogy ugyes-bajos dolgaikat intezzek az alkalmazottak.A hivatal meg kong az uressegtol.