Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Adakozhatunk a Bertisben

Csökkent a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló lakóinak száma: míg korábban a télidőben menedéket kérő személyek száma elérte akár az ötvenet is, addig idén csupán 25-en vonulnak be a védelmet nyújtó ház falai közé. Az illetékesek csak két hajléktalanról tudnak, akik még nem húzódtak be az utcákról.

Székely Róbert, a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló vezetője örömmel újságolta, hogy sikerült 5 hajléktalannak munkát, lakást szerezni, ez is hozzájárult ahhoz, hogy az utcalakók száma csökkenjen.
– Fő prioritásunk, hogy a hajléktalanokat újra önállóvá tegyük. Az első fázisban segítünk nekik a megkeresett pénzükkel való gazdálkodásban, például segítünk a számlák törlesztésében. Olyan emberekről beszélünk, akik már többször megpróbáltak talpra állni, de nem sikerült nekik, ezért is kérik a segítségünket. Idén 1 nőnek és 4 férfinak sikerült lakást, munkát szerezni – részletezte Székely.
Tőle tudtuk meg, hogy nagyon ritka az, amikor gyermekes hajléktalan jön hozzuk segítségért, ugyanis ilyenkor a kicsi érdekében más illetékes hatóságokat is értesíteni kell, ha pedig egy szülőtől elveszik a gyermekét a hatóságok, akkor nagyon nehéz annak visszaszereznie. Az elmúlt 6 évben csupán 2 ilyen eset fordult elő.

Hirdetés
Hirdetés

Kiderült, hogy a téli ünnepekkor idén is önkéntes fiatalok sütnek mézespogácsát, de film-, játékesteket is szerveznek a szállón meghúzódó rászorulóknak, továbbá karácsonyi misét is tartanak számukra, illetve ünnepi ebédet kapnak.

Jó hír, hogy ezen a héten – egészen szombatig – a Bertis-üzletekben lehet alapélelmiszereket adományozni az utcalakóknak, rászoruló családoknak: az adományokból a hajléktalanoknak sütnek, főznek, illetve rászoruló családokhoz is eljuttatják a csomagokat.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük