Felhívás!

A szerencse tiszta mosolya

A szerencse tiszta mosolya Kovászna megye

Mesei kezdetek jellemzik egy hiánypótló szentgyörgyi vállalkozás születését. Az ASIMCOV vállalkozói szövetség által menedzselt Start-up plus pályázat egyik nyertese Csáki Tünde lett, akinek így a sors tálcán kínált fel egy nagy lehetőséget. A háznál elvégzett autómosás lehetőségével pedig előreláthatóan mások is szívesen élnek.

Csáki Tünde 21 éve járja a vállalkozói lét rögös útját. Egy kis, mosó- és tisztítószereket, kozmetikumokat terjesztő céget vezet, ám az utóbbi években ez egyre nehezebb lett, mert keserves dolog az ügyfeleket fizetésre bírni, akadozik a készpénzforgalom, a beszállítókat pedig rendesen ki kell fizetni. Már a váltást is fontolgatta, ezért is hagyta magát rábeszélni barátnője által, hogy iratkozzon be abba a képzésbe, amelyet a Start-up plus program kínált: a korral ugyanis haladni kell, és ő annak ellenére is belevágott, hogy a lányával közösen vezetett vállalkozásban mindenesként igencsak nagy napi igénybevételnek van kitéve.

A vállalkozás koncepciójának kidolgozása „házi feladat” volt. Az internet dobta fel az ötletet, és mivel hasonló nincs Szentgyörgyön, Csáki Tünde a mobil autómosó vállalkozásra építette az üzleti tervet.

Hihetetlen módon 2019 januárjában arról értesítették, megnyerte a 33 ezer eurós finanszírozást (illetve egyelőre annak első részletét), így tavaly szeptemberben már beszerezte a nagykapacitású gépeket: egy száraz és nedves gőzzel dolgozó hordozható autómosó készüléket, valamint egy meleghabbal operáló kárpittisztítót. E két berendezés számtalan szolgáltatási lehetőséget kínál: a száraz, illetve nedves gőz egyaránt tisztítja és fertőtleníti az autó külső, valamint belső felületeit (műszerfalat, bőrülést, gumi- és műanyagborítást), míg a kárpittisztítóval nemcsak az autó üléseit, hanem akár kanapékat is igen gyorsan lehet megtisztítani: a meleghabot azonnal kiporszívózzák a szövetekből. Nem kell otthagyni az autót a mosodában, de a bútort sem, sőt elvinni sem kell, mert házhoz jönnek.

Nem kell ecsetelni, ez mekkora könnyebbség lehet elfoglalt cégvezetőknek, a gyerekekkel folytonos műszakban levő anyukáknak (és nyilván nemcsak nekik): folyhat a tárgyalás, lehet bankolni, készülhet az ebéd, lehet a gyermeket altatni, míg tisztul az autó. Szállítócégeknek, szállodáknak, panzióknak egyaránt jól foghat a szolgáltatások egyike vagy másika.

Az egész folyamat imponálóan környezetkímélő – mindössze 6 liter víz és áram kell egy autómosáshoz – nem marad tócsa, olajfolt a működés után. Éppen csak egy annyi hely kell, hogy a mobil, de nehéz gépekkel az autónk mellé állhasson a másik autó, ami megtörténhet egy udvaron, de akár tömbházparkolóban is. Ha mégsem, akkor a Just clean eco cég azt is megoldja, hogy a járművet elvigyék, és tisztán visszahozzák a megrendelőnek.

Ami az árakat illeti, a külső, belső autómosás egy átlagos személygépkocsinál 20 lej-20 lej (családi autók, terepjárók némileg többe kerülnek), de klímarendszereket is fertőtlenítenek a gőzzel 30 lejért, az autó kárpitjának tisztítása 200 lej, egy kétüléses kanapét 150-ért, egy háromülésest 200 lejért tesznek ismét tetszetőssé és foltmentessé.

A vállalkozás elérhetőségei:

Telefon: 0731.316.881 / 0745.019.204

E-mail: justcleaneco19@gmail.com, Facebook: Just Clean ECO mobil kárpit- és kocsimosó

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. március 3., 15:00
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Hat nem éppen hianypotlo, csak mindenkinek nincs rokona az rmdsznel hogy kitegyek az újságba s meghivjak a rádióba. Másképp sok sikert!