Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Sic Feszt Árkosra költözött

A Sic Feszt Árkosra költözött Kovászna megye

Idén az árkosi Szentkereszty-kastély kertjében talált otthonra a Sic Feszt – Székelyföldi Szabadegyetem. Augusztus 12–15. között a hetedik fesztivál a tavalyi kihagyás után „picit másképp” mottóval, kevesebb politikussal, több koncerttel zajlik majd, de a hasznos és közérdekű információknak is forrása lesz a fiatalság számára.

Hirdetés
Hirdetés

A Kelemen Szilárd HÁRIT-elnök által vezetett tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott, azért költöztették el a medveveszélyes Sugásfürdőről a szentgyörgyi La Follies klubba betervezett rendezvényt, mert oda nem lehetett volna bebocsátani azt a nagyszámú érdeklődőt, akiket a koncertek, előadók vonzanak: köztük az USNK, a 4S Street, Azahriah, BSW és a GANG, Manuel vagy a Szomszédnéni Produkciós Iroda. A kezdőnapon, csütörtökön egyébként több háromszéki diákzenekar is színpadhoz jut, fellépési lehetőséget kap: az Álljunk meg!, Lunda, House of Pioneers, Teddy Pickers, Sicton, Same Shit stb.

Colt Alíz a szabadegyetemi előadásokért felel. Előzetes felmérés szerint az egészséges életmód, pályaorientáció, közösségimédia-használat, gazdasági kérdések témában lehet számítani a fiatalok érdeklődésére, ezekről szerveztek tehát kerekasztal-beszélgetéseket, tájékoztatott. A pályaválasztási tanácsadásba bevonták a Youth and Future szociális vállalkozást is, amelynek ez a fő tevékenységi területe.

Augusztus 14-én, szombaton idén is lesz Családi nap, amelyre 10 és 16 óra között várják az érdeklődőket, hogy minőségi időt tölthessenek el szabadban, közösségben. A szervezők 2-12 éves gyerekeket várnak kézműves, kreatív foglalkozásokkal, ügyességi versenyekkel, gyermektáncházzal. Idén is lesz Folkudvar, ahol a néptáncot lehet ropni vagy csodálni.

Több mint 100 Sic Feszt-önkéntes munkáját irányítja Uzoni Hilda. A csapat tíz napja végzi a háttérmunkát, a fűnyírást, favágást, fények szerelését stb. abban a reményben, hogy olyan élményben részesülnek a fesztivál során, amely a következő évekre is visszacsábítja őket, vallotta be az önkéntes-koordinátor.

Mivel a HÁRIT egy ernyőszervezet, a szervezők éltek az alkalommal, hogy egy élő találkozót is összehozzanak: 40 ifjúsági szervezetet hívtak meg az eseményre, amelyen szakmai programok is lesznek, de a nemzetközi Erasmus-programok kihasználásáról is hallhatnak a résztvevők – buli előtt, mert az is lesz, biztosított Béres Norbert.

Grüman Róbert, a HÁRIT első elnöke 2014 óta minden funkciójában, minőségében támogatta a szervezetet. Mint elmondta, annak idején az első Sic Fesztet azzal a céllal alapították, hogy ne kelljen a szomszéd megyébe menni, inkább máshonnan is ide jöjjenek elérhető áron, okulva szórakozni. A cél kipipálva, két éve több mint tízezer résztvevőt jegyeztek Sugásfürdőn.

A napi jegy 30 lej, azok számára, akiknek nincs oltási igazolása (amit fel kell mutatni, ha van) vagy nem voltak koronásoknak, ez az ár tartalmazza az antigén gyorsteszttel végzett tesztelést is. A Családi Napra 50 lej a belépő, védettséget igazoló dokumentum híján szintén kötelező a tesztelés, de ennek költségeit a szervezők állják, mondta Antal Balázs főszervező. Jegyeket csak a helyszínen, aznapra, készpénzzel lehet váltani. A rendezvényről minden részletet megtalálnak a Sic Feszt Facebook-oldalán. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük