Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A mi városunk, a mi felelősségünk 3.

A mi városunk, a mi felelősségünk 3. Kovászna megye

A lakókörnyezet és a lakónegyedek volt a témája a nyolcrészesre tervezett sajtóértekezlet-sorozat harmadik kiadásának a sepsiszentgyörgyi városházán. Ezúttal Antal Árpád polgármester mellett Tóth-Birtan Csaba alpolgármester, valamint Magyarósi Imola és Zsigmond József tanácsosok fejtették ki ezzel kapcsolatos elképzeléseiket.

Hirdetés
Hirdetés

Mint az mostanában igen „divatos” lett, a tervek elkészítését egy konzultáció előzte meg. Ebben, január 25-e és március 17-e között felkerestek 570 lépcsőházat képviselő lakószövetséget (összesen 942 lépcsőház van – ez nagyjából 60%), és lekérdeztek egy 26 pontos kérdőívet, kezdve a zöldövezetektől a parkoláson át a liftekig. Az említések száma szerint a lakótársulások adminisztrátorai által megjelölt három legsúlyosabb probléma a parkolóhelyek hiánya, a fák nyesése, esetleg kivágása és a laká-sok hőszigetelése.

A parkolóhelyek egyre nagyobb problémát jelentenek, hangzott el, az elmúlt öt évben 4500-zal szaporodott a személyautók száma a megyeszékhelyen.
– Ha – nagyon szűken számolva – úgy tekintjük, hogy egy személygépkocsi leparkolásához tíz négyzetméter szükséges, ez 4,5 hektárt jelent. Ennyivel kellett volna növelnünk a parkolók területét. Ennyi terület egyszerűen nincs, már ha nem akarjuk a parkokat és zöldövezeteket felszámolni – mutatott rá Tóth-Birtan Csaba alpolgármester.

Antal Árpád „megdöbbenve tapasztalta”, hogy még 2020-ban is, amelyik „olyan év volt, amilyen”, hétszázzal nőt a személygépkocsik száma Sepsiszentgyörgyön.
– Szó szerint nem igaz, hogy nincs ennyi közterület, csak ahol van, ott nincs igény parkolóra, ahol pedig van igény, különösen a tízemeletes tömbházak között, ott annyi hely sincs, hogy esetleg emeletes parkolót tudjunk építeni – részletezte a polgármester, aki „nem látja a megoldást”, ha nem áll meg ez a tendencia.
A második helyen – némi meglepetésre – a tömbházak közé ültetett fák problémája került. Elmondták: a ’80-as években épített tömbházak köré sok esetben fenyőfákat ültettek, amelyek azóta hatalmasokra nőttek, több helyen már a negyedik emelet elől is takarják a napot. Sokszor egyetértés van, hogy ezeket ki kellene vágni, és fiatalabb fákat ültetni, de amikor kiderül, hogy ennek költsége három-négyezer lej, a felső emeleten lakóknak már nem lesz annyira sürgős – mondta el Magyarósi Imola. Zsigmond József szerint itt léphetne be az önkormányzat, amelynek hivatalból kötelessége – különösen a veszélyesnek ítélt fák esetében – eljárni, akár a költségek teljes átvállalásával.

A harmadik helyre a panelházak szigetelését sorolták. Ez egykor „nagyon sikeres program” volt, de aztán „mindenfélével megvádolták az adminisztrátorokat”, ezért abbamaradt – emlékeztetett Tóth-Birtan Csaba.
– Jelenleg 160 lakás pályázott sikeresen hőszigetelésre, de mi azt szeretnénk, hogy egy 2030-ig kifutó program keretében az összes panelházat szigeteljük az Európai Unió aktuális irányelveinek megfelelően, ami az energiahatékonyságot és a károsanyag-kibocsátást illeti – mondta az alpolgármester. Hozzátette: tájékoztató kampányra is igény lenne, hogy a lakók ne csak azt lássák, mennyibe kerül most a szigetelés, hanem azt is, hogy mennyivel lesz kisebb a fűtésszámla a következő években. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. március 24., 6:14
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Egy fenyofa kivagasa 3000-4000 lej? Ez tobb mint a havi fizetesem es meg ott van azutan a kivagot fa ertekesitesebol bejott osszeg is, egy negyzetmeter fenyo fureszaru 1000 lej korul mozog. Ez egy nagyon jo uzlet, ha naponta csak egy fenyot vagnak ki, akkor valaki bezsebel kb. 60 000-100 000 lejt havonta.

  • User
    Dátum: 2021. március 24., 15:05
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Sok az auto, mert a tomegkozlekedes nincs megoldva. vannak olyan helyek ahova egyaltalan nem is jar busz. A legzoldebb uzemanyag me egyelore a gaz, tehat tobb gazzal mukodo buszt illene vasarolni . Meg sok maganhaznal meg ejelre sem viszik be az autokat az udvrra, pelda az Attila hegy,neha mindket oldalan parkiroznak es az uton haladoknak meg ki kell keruljek a tatongo godrokot is. A zene iskola melett meg az aknateto elvan sulyedve 3-4 cm.

    • User
      Dátum: 2021. március 24., 15:05
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Sok az autó, mert lusták lettek az emberek. A városi tömegközlekedés nem lett rosszabb (jobb se), mint eddig, de az autók száma az utakon egyre nő.

        • User
          Dátum: 2021. március 25., 11:28
          ÉRTÉKELÉS: 1

          Hány embernek van szüksége arra, hogy tényleg autóval menjen a központba, sportolni, iskolába (egyenes a kapu elé, nemár megállni valahol szabályosan), stb? Egy kis részének. A többiek elkényelmesedtek. Elkényelmesedtünk. Ezenkívül mindenki rohan, utolsó pillanatban indul és sajnálja az idejét. Miközben a város bármely végéről is 20-25 perc gyalog az út a központba, biciklivel pedig lenne vagy 5 perc. Ha lennének biztonságos bicikliutak, nem járdára festett semmibe nem vezető vonalak . Kell az autó és a parkolóhelyzet úgy is gond lenne, de nem kell folyamatosan benne ülni, mint ahogy tesszük.

        • User
          Dátum: 2021. március 25., 21:15
          ÉRTÉKELÉS: 2

          Az egyetlen értelmes hozzászólás. Ha nem lenne szükség autóra, a fene költene rá, el lehetne sok minden másra azt a pénzt használni!