Felhívás!

A májusi eső aranyat ér

A májusi eső aranyat ér Kovászna megye

Igen, ez az az eső, amely aranyat ér – erősítette meg Könczei Csaba. A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője szerint még legalább egy ennyi eső kellene hogy hulljon májusban, s akkor „nyugodtan várnánk a nyarat”. Az igazgató szerint „ritka jól indul” a mezőgazdasági év.

 

 A szakember azt mondja: tavaly ilyenkor „mindenki meg volt bolondulva”, mert olyan szárazság volt, hogy „minden kopogott”. Ehhez képest idén igazán kegyes az időjárás – eddig legalábbis.

– Lehet, hogy a városi ember nem repes az örömtől, hogy napok óta esik, de az öregek nem véletlenül mondták, hogy a májusi eső aranyat ér. Most van az az időszak, amikor a különböző növényeknek a legnagyobb szükségük van a vízre, ha ez ilyenkor elmarad, később nem minden kultúra esetében lehet pótolni. Ráadásul még további mondás is érvényesül, miszerint az esőnek „nyugodtan kell esnie, hogy igya bé”. Ezt a csendes, lassú esőt semmi egyébbel nem lehet pótolni – mondja a szakember.

Könczei szerint ebben a hónapban, régiótól függően, négyzetméterenként 50-70 milliméter (azaz 50-70 liter) eső hullott. Akkor van jól – mondja az igazgató – ha májusban átlagosan 110 liter víz jut négyzetméterenként, tehát nagyjából még egy ennyi esőnek kellene lennie, amire – az előrejelzések szerint – jó esély van.

Az igazgató elmondta azt is, nagyon fontos az, hogy ne „özönvízszerűen” essen az eső, és még ennél is fontosabb, hogy ne legyen jégeső. Hozzátette: a dél-moldvai megyékben hatékonyan vetették be a jégeső elleni rakétákat, hisz ott néhány perc alatt a jég szétverheti a teljes szőlőtermést.

Bár célozgatnak rá, itt nem érhető tetten az az esetleges bukaresti politika, hogy tudatosan elhanyagolnák Székelyföldet. A valóság az, hogy a Kárpát-kanyar belső részén viszonylag ritkán „vadul meg” az időjárás – magyarázza Könczei.

– Lehet, hogy errefele kicsit hidegebb van télen, ami nem mindig kellemes, de statisztikailag kimutatható, hogy Brassó, Kovászna és Hargita megye agrometeorológiai szempontból a legbiztosabb és legstabilabb régió Romániában. Tudom, példákat lehet felhozni, hogy egyik-másik esztendőben ilyen gyümölcsfákat meg olyan termést vert el a jég itt, nálunk is, de az ilyen jelenségek előfordulási valószínűsége sokkal kisebb itt, mint az ország többi részében. Ugyanakkor viszonylag sok eső esik, de nem jellemzőek a mindent elvivő, hatalmas árvizek – mondja az igazgató. 

 

Az Országos Meteorológiai Intézet hétfőn közzétett, május 6-a és 19-e közötti időszakra vonatkozó előrejelzése szerint Erdélyben az átlag csúcshőmérsékletek a hétfői 17 Celsius-fokról a következő három napban 8 fokra csökkenek és jelentős mennyiségű eső hull. Május 8-án és 9-én éjszaka akár 2 fokig is süllyedhet a hőmérséklet. Csütörtöktől felmelegedés várható, 18-áig 15 és 18 Celsius-fok közötti nappali csúcsokra lehet számítani, 19-én pedig már 20 fokra is. Az éjszakák továbbra is hűvösek lesznek, 5-7 Celsius-fokos minimumokkal. Futó eső minden nap előfordulhat.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.