Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A lassúbbak is felzárkóztak

A lassúbbak is felzárkóztak Kovászna megye

A szülők ünnepelték a jelenléti oktatás megkezdését – bár a kinőtt ruhák, cipők sokaknak gondot okoztak –, de úgy tűnik, a kisdiákoknak és a nyolcadikosoknak is öröm volt visszatérni az iskolába, ahogy ezt a sárga forgatókönyv megengedte.

Hirdetés
Hirdetés

Kérdésként vetődött fel azonban, mivel szembesülnek a pedagógusok, a gyermekek tudása elmarad-e az ilyenkor elvárható és megszokott szinttől, esetleg magaviseletükön nyomott hagyott-e ez a hosszúnak tűnő három hónap. Tanítónőket és osztályfőnököket kérdeztünk Sepsiszentgyörgyön.

– Én szerencsés helyzetben vagyok, mert annak ellenére, hogy 30-an vannak az osztályban, korábban is mindenki aktívan bekapcsolódott a tevékenységekbe – állapította meg Péter Kinga tanítónő, akinek a Váradi József-iskolában harmadik osztály van a keze alatt. – Bár nem tudtam azt a tananyagmennyiséget leadni, amit szoktam, amit elvártam tőlük, szépen teljesítették. Igaz az is, hogy folyamatosan felhívtam a figyelmüket, hogy füzeteiket, munkafüzeteiket ellenőrizni fogom. Pótlásra nem lesz szükség, mert a gyermekeknek megvoltak a munkaeszközeik és a támogató családi hátterük. Pozitívum, hogy az online tanítás ideje alatt az egyéni fejlesztésre szoruló, lassúbb ütemben dolgozó gyermekek felzárkóztak, mert mindig kellett valaki rájuk figyeljen. Nagyon örülnek egymásnak a gyerekek, folyamatosan mesélni akarnak, de szépen megfogalmazták, miért jó nekik újra itt lenni: mert szüneten jókat játszanak, tudnak barátkozni, nem kell egész nap otthon ülniük.

Tusa Csilla az Ady Endre-iskolában második osztályosok tanító nénije. Szerinte csak annyira tapasztalhatók fegyelmi problémák, mint általában vakációk után.
– Most mindenki egyszerre szeretne beszélni. Ami a tanulást illeti, érezhető a lemaradás, főképp azoknál, akik mellé valamilyen ok miatt a szülők nem tudtak úgy odaállni. Leginkább az írásban látszik a kevesebb gyakorlás. Másodikosokról van szó, a tavalyi tanév utolsó részében is online tanulták a betűket, de a képernyő előtt nem tudok úgy visszajelezni, ha elakadnak, vagy a helyességet illetően, mint az osztályban. Mennyiségileg is kevesebb írnivalójuk volt az idő hiánya miatt. Bár voltak előnyei az online oktatásnak, sok alkalmazással megismerkedtünk, nem volt annyi tollbamondás, másolás, kicsit meg is csúnyult emiatt az írásuk.

A tanítónő úgy értékeli, 14 fős osztályában a többséggel pár nap alatt vissza lehet zökkenni az iskola által megkövetelt fegyelembe.
Szász Zsuzsa kémia-fizika szakos tanárnő és osztályfőnök ugyanabban az iskolában. Öröm volt hallani, milyen pozitív változásokról számolt be.

– Semmi fegyelmi gond nincsen a nyolcadikosaimmal, érdeklődőbbek, nem annyira passzívak. Lehet, hogy érzik, elég sok a bepótolnivaló. Ugyanakkor érettebbek is, megértik a járványhelyzet által megkövetelt biztonsági intézkedéseket, amik ellen korábban még berzenkedtek. Talán amíg otthon ültek, jobban informálódtak, átértékeltek egyes dolgokat, a folyosón is értelmesebb dolgokról beszélnek, egészen felnőttes a viselkedésük. Jó lenne, ha az öt-hat-hetedikesek is mihamarabb visszatérnének az iskolába – zárta beszélgetésünket a tanárnő. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük