Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A közösségi összefogás ereje

A közösségi összefogás ereje Kovászna megye

Tegnap ünnepélyes keretek közepette adták át Kovászna központjában azt a három sakkasztalt, amit a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) által adományozott pénzösszegből vásárolt az önkormányzat. A pénz a közösségikártya-alapból származik.
Az eseményen jelen volt Berecki Kinga, a HKA ügyvezetője, Gyerő József polgármester, Jeszenovics Róbert Károly alpolgármester, valamint néhány helyi tanácsos, önkormányzati alkalmazott. Berecki elmondta, a 10 ezer lejes adomány négyes összefogásból (HKA, Bertis üzlethálózat, vásárlók és polgármesteri hivatal) született.
Gyerő József polgármester megköszönte az adományt, és dicsérettel illette a vállalkozást, amiért a vásárlók pénzét visszafordítja a köz javára, ellentétben sok olyan tehetősebb vállalkozással, amelyek esetenként válaszra sem méltatják a támogatási kérelmeket.
A helyi 1-es számú óvoda táncosai a helyszínen szintén HKA-adományból vásárolt székelyruhákban ropták a táncot, a fiatalok pedig ki is próbáltak a sakkasztalt egy mérkőzés erejéig. Kovásznán korábban egy játszóteret (az ANL tömbházak előtt), valamint egy filagóriát (a Kádár László Képtár udvarán) adományozott a HKA. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük