Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A koronavírus-világjárvány hatása a Kovászna megyei hulladékgazdálkodásra

A koronavírus-világjárvány hatása a Kovászna megyei hulladékgazdálkodásra Kovászna megye

Annak ellenére, hogy a megyei hulladékgazdálkodás országos viszonylatban kiváló eredményeket ért el a szelektív hulladék gyűjtésében, továbbra is fokozott figyelmet kell fordítani a háztartási hulladék, a műanyag, papír, alumínium, fém és a biológiailag lebomló hulladék helyes szelektálására. Sajnos a műanyagok gyártása, felhasználása és kereskedelme folyamatosan növekszik, ennek kezelése, visszajuttatása a körforgásos gazdaságba egyre nagyobb kihívást jelent a szakemberek számára. Kovászna megyében a szelektív hulladékgyűjtés már harmadik éve növekvő tendenciát mutat. Míg 2018-ban az összesen termelt hulladékmennyiségnek 17% százalékát tette ki szelektív hulladék, ez az arány 2019-ben 25%, 2020-ban 34,5% volt.

Hirdetés
Hirdetés

A koronavírus-világjárvány elmúlt egy éve alatt jelentős átalakuláson ment át Kovászna megye lakosságának fogyasztói szokása, amely összefüggésben, ugyanakkor hatással van a hulladékgazdálkodásra is. A vészhelyzeti intézkedések következtében a tanítás,vagy ahol ez megoldható volt a munkavégzés egy része online felületre került, a mozgáskorlátozás és kijárási tilalom következtében, mint például a vendéglátó-ipari egységek vagy bizonyos intézmények esetében a hulladéktermelés csökkent, ezzel párhuzamosan a háztartási hulladéktermelés megnőtt. Ez oda vezetett, hogy a szelektív és újrahasznosítható hulladék minősége romlott, és jelentősen növekedett a lerakásra kerülő háztartási hulladék mennyisége.

A járványügyi óvintézkedések, mint pl. védőruhák, maszkok, fertőtlenítőszerek biztosítása, a hulladékszigetek folyamatos fertőtlenítése jelentős kiadást generáltak a hulladékbegyűjtő cégek számára, hiszen emelkedtek a költségek, ugyanakkor csökkentek a bevételek. A gazdaság leállása azt is eredményezte, hogy az újrahasznosítható hulladék ára, amit addig is nehezen lehetett értékesíteni, bizonyos esetekben a felére csökkent, vagy eladhatatlanná vált. Annak ellenére, hogy ma a gazdaság beindulni látszik, a piaci árak még mindig nem érik el a 2019-es szintet.

Nagyon fontos, hogy a lakosság odafigyeljen és szakszerűen szelektálja az újrahasznosítható hulladékot. Mindig a megfelelő kukába vagy zsákba helyezzük a megfelelő hulladékot, és fontos, hogy az legyen tiszta. Mindig öblítsük ki a PET palackokat, a papírt, kartont összehajtogatva tegyük a kukába, ahol lehetőség van rá, a biológiailag lebomló hulladékot tároljuk külön, hiszen ebből értékes komposztot és virágföldet készítenek a lécfalvi hulladékkezelő központban.

Bár javulnak a szelektív gyűjtési mutatók, Háromszéken még mindig messze van a 2020-ra érvényes 60 százalékos célaránytól. A lécfalvi lerakóba kerülő hulladékok összetételének elemzéséből kiderül, hogy a háztartási hulladékban 12 százalékban marad benne szelektív hulladék, viszont nagyon nagy –mintegy 60 százalék – a zöld és biológiailag lebomló hulladék mennyisége. Éppen ezért arra kérjük a megye lakosságát, hogy a jövőben is fordítsanak nagy figyelmet a hulladék helyes szelektálására, hiszen nem csak a lakóhelyünk tisztaságáért, hanem az utódainknak hátrahagyott környezetért is felelősek vagyunk! (x)

2021 márciusában a megye municípiumiaban és városaiban szelektíven gyűjtött hulladék menyisége:

Település

Szelektív-hulladék

Biológiailag lebomló hulladék

 

Sepsiszentgyörgy

202,34 tonna

358,88 tonna

Kézdivásárhely

49,05 tonna

68,76 tonna

Kovászna

21,84 tonna

14,36 tonna

Bodzaforduló

12,94 tonna

39,22 tonna

Barót

23, 34 tonna

14,02 tonna

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. április 22., 8:58
    ÉRTÉKELÉS: 4

    A lako szakszeruen kell szelektalja , de a Tega alkalmazotai azt nem kell csinaljak hisz nem kulon teszik a kartont hanem a benti kukaba, vagy jon a nyitott kocsi egy reszt ami tetszik felrakjak a tobbi landol a benti kukaban es jonnek a guberalok mindent a foldre boritanak es a lakok be se tudnak menni a sok szemettol. Ezen kellene valamit valtoztatni ,mert ez nem a civilizaciorol szol amit nap mint lattunk .