Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A készültség sosem árt

A készültség sosem árt Kovászna megye

Szerdán tűz ütött ki a kovásznai Őzike szállóban, és néhány fürdővendég sürgős ellátásra szorult, aztán a sors keze egy gyanús csomagot hagyott az épületben, amit a szakembereknek ellenőrizniük kellett, később pedig egy 2. világháborús bombát találtak, amit muszáj volt hatástalanítani – persze, mindez meg sem történt, csak egy nagyszabású, látványos gyakorlat volt a Kovászna Megyei Készenléti Felügyelőség (ISU) kezdeményezésére.

A délelőtti órákban tűzoltóautók és mentők szirénázásától zengett Kovászna központja. „Mi történt?” – kérdezték egymást a járókelők, látva az Őzike előtt sorakozó járműveket, és elsősegély-sátrakat. Szerencsére aggodalomra nem volt ok, mert a csendőrség, valamint a rendőrök hamar tájékoztatták az érintetteket, hogy a szállóban katasztrófavédelmi gyakorlat zajlik. Tolvaj Marius tűzoltósági szóvivő kérdésünkre elmondta: az ISU kezdeményezésére, a katonai tűzoltóság, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a kovásznai önkéntes tűzoltók, a Máltai Szeretetszolgálat, a Vöröskereszt, a rendőrség és csendőrség gyakorlatozott. Az akció során több jelenetet játszottak le a helyszínen. Sérült személyeket kellett evakuálni a hotelből, akiket az elsősegélysátrakban láttak el. Gyanús csomagot vizsgáltak át szakszerűen, vagy épp 2. világháborús bombát hatástalanítottak a szakemberek.

Tolvaj hozzátette: az akció célja az volt, hogy katasztrófa esetén hatékonyabban tudjanak együttműködni és dolgozni az érintett szervek. Kovásznát pedig azért választották helyszínnek, mert, turisztikai város lévén, az ország különböző pontjából érkeznek vendégek. Tavaly is tartottak hasonló gyakorlatot, akkor a Dr. Benedek Géza Szívkórházban mentettek embe­reket a lánglovagok.
Arra a kérdésre, hogy milyen a katonai tűzoltóság kapcsolata a kovásznai önkéntes tűzoltókkal, Tolvaj elmondta: jól együttműködnek velük, és úgy véli, az önkéntes tűzoltók szerepe is fontos, hiszen baj esetén ők érnek elsőként a helyszínre. Ráduly-Faragó Gyula, a kovásznai önkéntes tűzoltók parancsnoka a szimuláció hasznosságát ismertette:
– Azért fontos a gyakorlat, hogy felmérhessük az erőnket, és összehangoltabban dolgozhassunk a hivatásosokkal, vagyis éles helyzetben ne egymás munkáját akadályozzuk, hanem segítsük azt – mondta.

Kérdésünkre Ráduly kifejtette: szerencsére az elmúlt évben nem történt komolyabb tűzeset Kovásznán, ám jobb felkészültnek lenni. Az önkéntes tűzoltóság 2005 óta létezik a városban. Jelenleg 4 tűzoltóautó van a tulajdonukban, amiből egyet odaadtak a kommandói önkormányzatnak használatra. A nagyobb hatékonyság miatt 9 személyt alkalmaztak tűzoltónak Kovásznán, és a nap minden órájában a 0267.340.612-es telefonszámon elérhetők. Ráduly kiemelte: baj esetén a kovásznaiaknak ajánlott először az önkénteseket hívni (a 112 előtt), mivel helyben vannak, és így gyorsabban közbe tudnak lépni, amíg (ha a szükség megköveteli) a hivatásosak megérkeznek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük