Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A kár a kézdivásárhelyieké

A kár a kézdivásárhelyieké Kovászna megye

Megtörtént a kárfelmérés a két kiskorú által tönkretett kézdivásárhelyi napközi otthonnál, és az összeg megdöbbentő.

A kézdivásárhelyi önkormányzat jelentős pályázati pénzt egészített ki nem kevés önrésszel, hogy két óvodát energetikailag feljavítson, azaz csökkentse az épületek károsanyag-kibocsájtását. A munkálatok szépen haladtak, a Csipkerózsika Napközi Otthont használatba is vehették a legkisebbek, és ugyanez lett volna a sorsa a 3-as számú napközinek is, ha nem tesz keresztbe két kiskorú garázdálkodó.
Amint arról beszámoltunk, a kivitelező cég munkatársait november első napján megdöbbentő látvány fogadta: az épület berendezését szétverték, a letört csapok miatt pedig az egész ingatlan elázott. A rendőrség két kiskorút azonosított elkövetőként.

Hirdetés
Hirdetés

„Megközelítőleg 150 ezer lejes kár érte csak az önkormányzatot, hiszen olyan berendezések is tönkre mentek, amik nem szerepeltek a kivitelezési tervben. Keressük a megoldást, hogy miként tudjuk ezt a pénzt előteremteni, hogy a hiányosságokat pótolni tudjuk. Ez vélhetően a jövő évi költségvetést fogja terhelni. Minden jogi lépést megtettünk, az esetről tud a gyámhatóság, a gyermekjogvédelem, a szociális és a jogi iroda a rendőrséggel karöltve dolgozik, de sajnos, ez egy ördögi kör, a szülőket anyagi szinten nem tudjuk felelősségre vonni, az elkövetők kiskorúak. Sajnos, ez a kár nem a városházáé, hanem minden egyes kézdivásárhelyié, mert az ő adójukból kell előteremtsük az anyagiakat” – magyarázta a helyzetet Szilveszter Szabolcs alpolgármester.

Érdekességképpen jegyezzük meg, az óvoda tönkretétele után sem csillapodott a két suhanc, ugyanis nemrég egy autót lovasítottak meg a főtérről…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. december 9., 8:02
    ÉRTÉKELÉS: 24

    Tudtommal minden intezmeny orzeset fizikailag (kapus) vagy elektronikusan (riaszto) biztosittani kell.
    Kerdem en ebben az esteben hogy volt megoldva az orzes?

  • User
    Dátum: 2021. december 9., 8:51
    ÉRTÉKELÉS: 33

    Hozzá kell szokni! Ha nincs téve ellene semmi, akkor ez lesz, büntetlenül garázdálkodnak, töpdösnek, maholnap a fényes nappal megvernek tíz bániért, mert nekik lehet. De ha én csinálnám ezt, már sitten lennék, plusz diszkriminációert is elítélnének, ha ugyebár ők lennének az elszenvedői a tetteimnek. Rakjam bele amim van

  • User
    Dátum: 2021. december 9., 8:27
    ÉRTÉKELÉS: 30

    De ha egy rendes munkás ember gyereke csinál ilyet, a család élete végéig a kár megtérítésen dolgozna. Ha jól értelmezem ha szegény vagy akkor rád semmilyen törvény nem vonatkozik!

  • User
    Dátum: 2021. december 9., 8:56
    ÉRTÉKELÉS: 26

    Ha nem csilapodtak le akkor az ajtot be kellene zarni utanuk hogy csilapodjanak le – de valoszinu hogy igy az egyetemet is elvegeznek odabent es amire kijonenek mar igazi profi valna beloluk.
    Kell hagyni igy ahogy van mindent hogy garazdalkodjanak tovabb a Kezdivasarhelyiek karara.
    Hatha akad majd valaki aki moresre tanitja oket – ha mar a szulok nem tudjak.

  • User
    Dátum: 2021. december 9., 11:20
    ÉRTÉKELÉS: 15

    A kiskorú gyermek tetteiért, ha jól tudom a szülő felel!
    Tessék alkalmazni a törvényt és mindjárt megcsillapodnak úgy a gyerekek mint a szülők!Ha elnézik ezzel segítik a bűnözést a városunkba! Így is öregeket, nőket bántalmaznak az áruházak előtt és a rendőrség alszik, nem tesz semmit!
    Ideje lenne felébredni!

  • User
    Dátum: 2021. december 9., 11:58
    ÉRTÉKELÉS: 17

    Szekérrel mennek az egyirányú útcában, ha egy falusi bácsika tenné elvennék a szekerét meg a lovát és jól megbüntetnék.
    Ezek a mi rendőreink is azzal kezdnek ki akivel nem kéne, a bűnözőket nem bántják!
    Rendet kéne tenni már ebben a kis városban amíg még nem késő!

  • User
    Dátum: 2021. december 9., 12:47
    ÉRTÉKELÉS: 10

    A rendőrség a hibás!
    Ha én elfelejtem az autóba be kössem az övem vagy 2 percre megállok megtalálnak!Ezek évek óta viselik magukat de nem veszik észre!

  • User
    Dátum: 2021. december 9., 14:50
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Nyilvánosságra kellene hozni, hogy kik voltak és teleplakátolni a fényképükkel a várost. Így legalább tudnánk, hogy kiket kellene „nevelgessünk” ha már a szülők nem teszik.

  • User
    Dátum: 2021. december 10., 12:18
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Hogy-hogy nem lehet a kárt megtéríteni? Mindent lehet csak akarni kell, ha az elkövetőket ennyire védi a törvény, akkor ott vannak azok akik hanyagsága/nemtörődömsége elősegítette közvetve vagy közvetlenül a rongálást. Kérdem én, kinek a feladata egy közintézményre vigyázni. Ha nem volt őrizve, miért nem volt bekamerázva, miért nem volt riasztó szerelve? Kinek a feladata lett volna ezeket megvalósítani/létezésüket leellenőrizni? Véleményem szerint egy jó jogász ezt simán be tudná hajtani.