Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A jó gyakorlat ragályos

A jó gyakorlat ragályos Kovászna megye

Több európai és hazai városban létezik már városmakett, ezért számos Rotary-klubtag is felvetette, hogy itthon is alkossanak egy ilyet. A városmakettek a látássérültek számára is jó kapaszkodót kínálnak az épített környezet megismerésében, ugyanakkor a városnak a turisták számára egy újabb vonzó esztétikuma is lehet egy bronzba öntött, kicsinyített épületegyüttes. Az is motiváló cél volt, hogy valami maradandót is hagyjunk-adjunk a városnak, mondta Grubisics Levente, a soros Rotary-klubelnök.
A gondolatot megszületését tett követte, az ötletgazda Németh Csaba építész T. Kovács Áront kérte fel a kivitelezésre, aki már korábban is makettek készítésével foglalkozott. Eredetileg csak a szűkebb központ, a park egy részével lett volna megformázva, de nem lett volna teljes, ha nincs rajta az egész park, a város szívét jelentő hajdani vásártér, a Székely Nemzeti Múzeum vagy a Tamási Áron színház. De akkor már a román színháznak is fel kell kerülnie, a templomok közül is minden felekezetnek meglegyen a magáé, érvelt a kivitelező, így végül a szakszervezetek Művelődési Háza, a Művészeti Líceum, a belvárosi evangélikus templom és a Székely Nemzeti Múzeum által határolt városmag makettje készült el.
A rajta levő 29 intézményt kézi munkával T. Kovács készítette, a tömbházakat a MultiNr. nyomdában vágták ki lézerrel, a park fái 3D-s nyomtatóval készültek, szóval sok technika és nagy összefogás kellett az 1,25 x 1,35-ös, 1:600-as léptékű makett elkészítéséhez, melyről még mindig hiányzik a város címere, értékelte kivitelezője.
A jelenleg látható makettet a Kovászna Megyei Látásssérültek Szövetségének tagjai is tesztelték, ők végül lebeszélték az alkotókat arról, hogy Braille-írással feliratozzák azt, hiszen így is élvezhető – mondták. Ám bizonyára nemcsak nekik lenne hasznos, ha esetleg egy kapcsolt telefon vagy interaktív tábla segítségével hangos információt is mellékelnének – végül mi lesz, még nem lezárt dolog.
A következő lépés az lenne, hogy megtalálják azt a szobrászművészt, aki bronzba tudná önteni az épületeket, folynak a tárgyalások a szovátai Sánta Csabával, de várhatóan még egy fél évbe beletelik, míg a polgármesteri hivatal előtt végső formájában elfoglalhatja helyét a városmakett, természetesen a megszámozott épületekről háromnyelvű útmutatóval. A teljes projekt költsége mintegy 8-10 ezer euró, amelyet teljes egészében nem tud a Rotary-klub állni, ezért további támogatókat keresnek, akik az ügy mellé állnának. Folyik az ötletelés arról is, hogyan lehetne megoldani, hogy majd ne keljen lába a bronzöntvénynek, mely kis bizsuja lehetne a központnak.
A városmakett jelenlegi formájában jövő héten kedden, 12 és 18 óra között a Zamat kávézóban tekinthető meg. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük