Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A hét háromszéki vonzótényezője a Patikamúzeum

A hét háromszéki vonzótényezője a Patikamúzeum Kovászna megye

A Fényírda mellett a Patikamúzeum is Kézdivásárhely „rejtett kincsei” közül való, hiszen azt a helyiek közül is kevesen ismerik. A Visit Covasna turisztikai tájékoztató központ honlapja azonban a hét legfőbb háromszéki vonzótényezőjének titulálta a létesítményt, ennek apropóján a kollekciónak helyet adó ingatlan és a gyűjtemény történetét ismertetjük olvasóinkkal.

Hirdetés
Hirdetés

Romániában 22 patikamúzeumot tartanak számon, ezek legtöbbje valamilyen intézeten belül működik. A négy erdélyi patikamúzeum egyike a céhes város 12-es udvarterének 1. száma alatt, az úgynevezett Finta-ház emeletén berendezett gyűjtemény.

A Finta-háznak nevezett ingatlan elődjét, az egykori körtornácos házat 1835-ben, a nagy tűzvész után építették, romos állapota miatt 1972-ben lebontották, majd 1978-ban építették újra, a ház régi formáját is megőrizve.

A kiállított anyagot dr. Boga Olivér főorvos mentette meg az utókor számára. A múzeumban látható tárgyakat és a berendezést először 2008-ban, az alsólemhényi Gerontológiai és Rehabilitációs Központ egyik épületében állították ki. Onnan került át a Finta-ház épületébe.

A gyűjtemény anyagának alapját az 1949 utáni kézdivásárhelyi 24-es és az 52-es számú patika felszerelése képezi, kiegészítve dr. Boga gyűjteményével, amely átélte a kommunizmust, és megmenekült az elkobzástól. A rendszerváltáskor a bútorzatot és a felszerelést dr. Boga elkérte az akkor már magángyógyszertárként működő Aranykígyó Patika személyzetétől, és kiegészítette a saját gyűjteményével. Utólag bekerültek más adományok is. A múzeum jelenlegi állapota a Tegyünk Kézdiszékért civil tömörülés munkáját dicséri.

Fotók: visitcovasna.com

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük