Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Hatodnál kezdték

A Hatodnál kezdték Kovászna megye

Többen is panaszkodtak az elmúlt időszakban az erdővidéki utak állapotára, arra, hogy azok sok helyen gödrösek, tönkreteszik a gépjárműveket. Bár bürokratikus okok miatt kissé megkésve, de a Kovászna megyei út- és hídügyi vállalat elkezdte a nyári útjavítási-és útkarbantartási munkálatokat Erdővidéken.
Egyelőre a Hatodban dolgoznak, de mint azt a baróti Váncza Tibortól, az útügy mérnökétől, részlegvezetőjétől megtudtuk, a munkát, az utak feljavítását folytatni fogják egész Erdővidéken, Ágostonfalva, Hidvég, Vargyas irányába. Éspedig Barót felé haladnak, itt a bányautat is feljavítják (mint köztudott, a megyei út a várost kikerülve itt halad), de javítanak a köpeci keresztúttól Ágostonfalva irányában is (ezt az útszakaszt idén kétszer is megjárta az árvíz), aztán Bölön irányába egészen Hidvégig, másfelől pedig Vargyason át, a Hagymás-tetőn levő megyehatárig.
Mint mondta, a héten elkezdett erdővidéki útjavítási, nyári karbantartási munkálatok előreláthatólag 2-3 hetet vesznek igénybe.
– Nem a panaszok miatt kezdtünk az útjavításnak, azt így is, úgy is elvégeztük volna. Fel lesz javítva ezúttal a teljes megyei úthálózat Erdővidéken – jegyezte meg Váncza.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. július 19., 7:40
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Na akkor mi is van? a Tavasszal rongyot raztak Tamasurek,hogy uj utat kapunk,mostmar csak foltozasra futja?? Miert isznak elore a medve borere? Elobb legyen uj ut,aztan pezsgozzenek! Jo ez nekunk Erdovidek,hulyitenek,hitegetnek,evek ota,a videk meg egyre tonkre megy,szegyeljuk a veletlenul idetevedt turista elott,hogy milyen korulmenyek vannak itt. UDMR buszke magara?