Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A gondok ezután következnek

A gondok ezután következnek Kovászna megye

Az igazságügy működését szabályozó törvények módosításának legnagyobb előnye, hogy ezután, a konszolidált demokráciákhoz hasonló módon, az ügyész egyenrangú ellenfele lesz az ügyvédnek, és kettejük érvelése alapján dönt a bíró – mondta el Márton Árpád RMDSZ-es képviselő a témában tartott sajtóértekezletén.

– Sikerült elérni azt, hogy az ügyészt „leszállítsuk” a bíró mellől a „földre”, hogy egy szinten legyen az ügyvéddel, mert eddig még a bíróság fizikai elrendezése is azt sugallta, hogy egy eljárás során az egyik felet az ügyvéd, a másik felet az ügyész és a bíró képviseli – fejtette ki Márton Árpád. – Ezentúl, akárcsak a civilizált országokban, egyik felől lesz az ügyvéd, másik felől az ügyész, és fölöttük, az ők érveik és a törvény alapján ítélkezik a bíró.
Az ezzel kapcsolatos törvények előírásait továbbra is több pontban összeegyeztethetetlennek ítéli az alaptörvénnyel az alkotmánybíróság. Egyelőre nem adtak ki indoklást, de a taláros testület szerint gond van többek között azokkal a cikkelyekkel, amelyek az összeférhetetlenséget szabályozzák.
– Nem teljesen világos okokból továbbra is mindent elkövetnek azért, hogy semmilyen módon ne lehessen felelősségre vonni azokat a bírákat és ügyészeket (sem), akiknek súlyos, esetleg megismételt mulasztásából Romániát kártérítésre ítéli az Emberi Jogok Európai Bizottsága – nyilatkozta a képviselő.
Márton Árpád a módosítások pozitív hatásai között említette, hogy jobban szétválnak a szakmák, nehezebb lesz például ügyészből bíróvá lenni. Eszerint, a több évtizedes munkával a legfőbb ügyészségre került ügyész, elvben, elmehet bírónak, de akkor a legalsó szinten kell kezdenie. Ezzel megakadályozzák, hogy egy vádhatóság magas szintű képviselője, akinek „mindenki gyanús volt”, egyik napról a másikra olyan pozícióba kerüljön, ahol mindenkit ártatlannak kellene tekintenie, és kizárólag a tények alapján megítélnie.
A képviselő azt mondja: az igazságszolgáltatás szerkezetéről és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) működéséről szóló eddigi viták „nagyjából rendben voltak”, nagyobb gondok az eljárási törvénykönyvek körül lesz.
Itt kell megakadályozni például azt, hogy a titkosszolgálatok által nemzetbiztonsági ügyekben történt lehallgatásokból ne lehessen „kiragadni” egy részletet, és azzal egy másik eljárást kezdeményezni. Ugyanakkor a védelemnek lehetősége legyen leellenőrizni a lehallgató eszközt, hozzáférni az eredeti anyaghoz, és leellenőrizni a fordítást – ez sok kellemetlenségtől mentette volna meg a kézdivásárhelyi, terrorizmussal megvádolt fiatalokat.
Ami az alternatív büntetés végrehajtást illeti (karpereces, hétvégi, otthon letöltendő, vagy ezek kombinációja), ami ellen a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alkotmányossági kifogást készül emelni, nem árt tudni róla, hogy ezt, még a múlt törvényhozási ciklusban, éppen a PNL nyújtotta be, csak azóta „megváltozott a szélirány” – mondta el Márton Árpád, hozzátéve: a liberálisok most már önmagukkal sem értenek egyet.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. április 30., 8:38
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Márton= Csordáche! Szégyen, h fajtársaink mit művelnek! Csak ilyen korrupt manipulálható embereitek vannak? Le veletek, igaz még vigyáz rátok a román politika, de reméljük nem sokáig!!!!!

  • User
    Dátum: 2018. április 30., 14:10
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Jo lenne ,ha azokat a torvenybirokat ,ugyeszeket is felelossegre lehetne vonni ,akik dontesuket az Rmdsz ,a prefektus ,esetleg az idosebb ugyvedek kozbejarasanak fugvenyeben hozzak ,semmibe veve a torvenyeket !!!

  • User
    Dátum: 2018. április 30., 18:32
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Az osszes igazsagszolgaltatas torvenymodositast amely a politikai elit felmenteset celozza megszavazta Marton ur, ugy hogy hajra RMDSZ , csak annyit sugallok hogy a sok segnyalasnak az lessz a vege hogy kiesnek a parlamentbol, mondjuk mar nagyon IDEJE IS LENNE !!! az rmdsz nelkul is LENNE ILYEN SIVATAG ERDELY MINT AZ rmdsz-EL

  • User
    Dátum: 2018. május 1., 20:04
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Marton ur, maga ahanyszor „IORDACHE-ALTA INTREBARE” felemelte a kezet szavazasra , maga is csak emelgette, akar egy BABU ,remelem emlekszik ra, hanem frissitse fel a memoriajat HUUUUUUUUUUUUUU RMDSZ