Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A forradalom lángja

A forradalom lángja Kovászna megye

Nemzeti ünnepünket az idén sem köszönthetjük központi ünnepségekkel, nem lesz többezres tömeg, felvonulás. Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Barót azért készül, Kovászna ugyancsak (műsortervük a 6. oldalon), de készenlétben áll Szotyor, Kilyén, Esztelnek, Köpec, Szörcse, Vécer és Bodvaj is.

Hirdetés
Hirdetés

Sepsiszentgyörgy: négynapos eseménysorozat

Sepsiszentgyörgyön négynapos eseménysorozattal emlékeznek az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcra, azonban idén is elmarad a március 15-i ünnepi műsor a főtéren és az azt megelőző díszfelvonulás. Az események sora március 12-én, pénteken 14 órakor veszi kezdetét a Forradalom lvl. 21 középiskolásoknak számára meghirdetett ünnepi szónokverseny eredményhirdetésével a Kónya Ádám Művelődési Ház közösségi oldalán. Ugyancsak pénteken 19 órai kezdettel kerül sor a Tamási Áron Színház Nagytermében a Georgius és a Csíki kamarazenekarok közös ünnepi hangversenyére, amelyre a jegyárusítás már elindult a városi jegyirodában, de érvényesek a hangversenybérletek is.

Március 14-én, vasárnap szintén a Tamási Áron Színház Nagytermében 19 órától veszi kezdetét az Emelj fel, emlék! című ünnepi előadás és táncjáték (bővebben lásd lent, illetve a 7. oldalon). Az előadásra jegyeket a városi jegyirodában, valamint az eventim.ro oldalon lehet váltani a héten.

Március 15-én, hétfőn 10 órai kezdettel Sepsiszentgyörgy elöljárói koszorúkat helyeznek el a városban található emlékműveknél. A koszorúzás utolsó sepsiszentgyörgyi helyszíne az 1848–49-es szabadságharc honvéd emlékműve az Erzsébet parkban, ahol közreműködik a Rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar. Koszorúznak Szotyorban a református temetőkertben a kőtömbös kopjafánál és Kilyénben a református templomnál található emlékműnél is. A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy elsősorban a szívükben emlékezzenek meg családi körben vagy a városban sétálva azáltal, hogy egy szál virágot elhelyeznek az emlékműveknél.

Ünnep a moziban is

A Művész Mozi a Kecskeméti kardok című dokumentumfilm vetítésével és a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola rövid bemutatójával csatlakozik az ünnepi eseményekhez március 15-én, hétfőn 17:30-tól.

Az eseménysorozat záró mozzanataként 19 órától a Tokos Zenekar ünnepi koncertjét és néptánc-előadását láthatja a közönség a Tamási Áron Színház nagytermében, amelyre jegyek a városi jegyirodában, valamint az eventim.ro oldalon kaphatóak.

Koszorúzások hétfőnén a sepsiszentgyörgyi emlékműveknél 10 és 16 óra között

* Kiss János ágyúöntő emléktáblája (Olt utca 16. sz.)

* Váradi–Bartalis-vesztőhely (Őrkő)

* Vártemplom – cinterem (református vártemplom)

* Gábor Áron- és Nicolae Bălcescu-szobor (Csíki negyed)

* Váradi–Bartalis-siralomház emléktáblája (Lábasház)

* Gróf Mikó Imre szobra (Erzsébet park)

* Gábor Áron-emléktábla (Bod Péter Megyei Könyvtár épülete)

* Berde Mózsa szobra (Erzsébet park)

* Incze Dániel kopjafás sírhelye (Malomgát utca)

* Kossuth Lajos-szobor (Kónya Ádám Művelődési Ház) – közreműködik a Sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda

* Szemerjai csata emlékműve (Szemerja)

* Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafa (Váradi József Általános Iskola udvarán)

* Az eprestetői csata emlékműve (Állomás negyed)

* 1848–49-es honvédemlékmű (Erzsébet park) – közreműködik a Rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar

* Kőtömbös kopjafa (szotyori református temetőkert)

*’48-as kopjafás emlékmű (kilyéni református templom)

A kézdivásárhelyi program

Kézdivásárhely önkormányzata idén rendhagyó módon, a világhálón közzétett üzenetekkel emlékezik az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 173. évfordulóján. A videókban a helyi iskolák tanulói, valamint színművészek működnek közre. A programsorozatban továbbá koszorúzás, ünnepi istentisztelet szerepel, valamint az alkalomra készített kulturális előadás is a Vigadó Művelődési Ház nagytermében.

Március 12., péntek, 18 órától online esemény: A Bod Péter Tanítóképző műsora / 1848, te csillag! A műsorban elhangzó szövegrészletek: Garay János – Vezérhang, Juhász Gyula – Március idusára, Petőfi Sándor – Nemzeti dal, Petőfi Sándor – 1848, Juhász Gyula – Nincs halál, Dutka Ákos – Március 15. Szavalnak: Fábián Kincső, Gáll Bernadett, Pászka Anikó, Petruț Lilla Cornelia, Cora Szilvia, Lázár Kriszta, Lukács Lívia. Felkészítőjük: Fejér Piroska. A csodák ösvényén című dalban énekel és gitározik: Imre Anita, Kerekes Beáta, Csáki Ágota, Szász Nóra, Budi Babi, Fábián Tímea. Felkészítőjük: Gligor Zoltán. Dalszerzők: Rakonczai Viktor, Szabó Előd, Simó Annamária.

Ugyancsak pénteken 19 órától a Vigadó nagytermében Vigadóart – Emelj fel, emlék! Előadók: Kiss László, Bajkó Edina, Pascu Tamara, Nagy-Babos Rebeka, Nánia Hanna, Nánia Hilda, Kocsis Hunor-Tibor, Kocsis Lilla-Tünde, Marthi Jenő, Vargha Fruzsina, Dobai Balázs, Karácsony Tóth Tünde, Fákó Alpár-Attila, Máthé Anita, Bartók Botond, Máthé Renáta, Stefán Bencze, Dobai Katalin.

Zenei szerkesztő: Molnár Szabolcs, a népdalokban közreműködik: Orbán Ferenc. Visual/Audio Design/Master: Nagy Szabolcs, koreográfus: Tőkés Csaba Zsolt. Rendező: Lung László Zsolt.

Március 13-án, szombaton 12 órától online esemény: Kolcsár József színművész Reményik Sándor Erdélyi március című versét szavalja; szónoklatot mondanak Oláh Viktor Zsolt, a Református Kollégium diákja és Dobra Szilvia, a Gábor Áron Szakképző Líceum tanulója. Felkészítő tanárok: Rancz-Gyárfás Zsuzsanna (Oláh Viktor Zsolt) és Csák Erzsébet (Dobra Szilvia). A szónoklatok a Zúg Március szónokversenyre készültek.

Szombaton 19 órától a Vigadó nagytermében: Vigadóart – Emelj fel, emlék!

Március 14., vasárnap 12 órától online esemény: 32. ünnepi tárlat – forradalom, járvány, szabadság. Helyszín: Incze László Céhtörténeti Múzeum. A járványhelyzetre való tekintettel a kiállítás megnyitására a közönség részvétele nélkül kerül sor. Az esemény élő közvetítésben követhető a múzeum, a városi önkormányzat és a Polyp Televízió Facebook-oldalán. Megnyitja: Dobolyi Annamária művészettörténész, közreműködnek: Józsa Irén és Nagy-Babos Tamás tanárok, valamint a Cantus Kamarakórus Fórika Balázs karnagy irányításával. Házigazda: dr. Dimény Attila múzeumvezető. A kiállítás április 2-ig látogatható.

Március 14., vasárnap 12 órától online esemény: az Apor Péter Szakközépiskola műsora. Közreműködnek: Benedek Nimrod-Roland (szónok), Jakab Nóra és Vizi Erzsébet (ének), Roman Teodora (vers). A diákok felkészítő tanárai: Dezső Edit és Ruszka Margó. A szónoklat a Zúg Március szónokversenyre készült.

Március 15-én, hétfőn 10 órától ünnepi istentisztelet a református templomban, közreműködnek a Református Kollégium diákjai.

Március 15., hétfő, 12 órától online esemény: üzenet – Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármesterének ünnepi gondolatai. Énekel: Bakó Fazakas Luca. A déli harangszó után koszorúzás a Gábor Áron-szobornál.

Március 15., hétfő 19 órától: Vigadóart – Emelj fel, emlék!

Ünnepi megemlékezések Erdővidéken

Március 13., szombat, Barót: 18 órától kiállításmegnyitó (részletek a 14. oldalon).

Március 14., vasárnap, Bodvaj: 14 órától koszorúzás a bodvaji kohónál

Baróton:

17.30: koszorúzás az egykori Korona szálló kapuja melletti Kossuth-emléktáblánál és a római katolikus torony oldalán található 1848-49-es emléktáblánál

17.45: koszorúzás a tejgyár bejárata melletti Beke-emléktáblánál

18.00: ünnepi megemlékezés és koszorúzás a Zathurecky temetőben (szervező: Baróti Református Egyházközség)

19.00: Szerelem, szabadság, szerelem – a baróti Bujka Énekegyüttes ünnepi előadása; közreműködik a székelyudvarhelyi Huzavona Zenekar és az erdővidéki Járom táncosai (helyszín: városi Mművelődési ház, nagyterem).

Március 15-én, hétfőn

Köpecen:

11.00: Ünnepi istentisztelet és megemlékezés a köpeci református templomban, majd koszorúzás a templom oldalán elhelyezett emléktáblánál, illetve a központban található ’48-as emlékműnél. Szervező: Köpeci Református Egyházközség és a Köpecért Egyesület.

Baróton

13.00: ünnepi megemlékezés és koszorúzás Baikó Lajos 48-as honvédtiszt posta előtti emlékművénél. Szervező: Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont és Diáktanácsa

13.30: zászlós felvonulás a véceri keresztúthoz.

Véceren

14.00: ünnepi megemlékezés és koszorúzás az 1848. december 9-i köpeci és december 13-i rikai csatákban elesett honvédek tiszteletére állított véceri emlékműnél Benkő Levente közíró, történész és a Felsőrákosi Hagyományőrző Dalcsoport közreműködésével, illetve a környékbeli települések fiataljainak, lakóinak részvételével. Szervező: Barót önkormányzata.

Baróton

18.00: Rézhúron – a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes ünnepi előadása a művelődési ház nagytermében.

Esztelnek – Tisztelet a bátraknak!

Esztelnek község önkormányzata is ünnepséget szervez március 15-én az 1848-as forradalom és szabadságharc tiszteletére. Esztelneken16 órakor gyülekező a Szacsvay-emlékműnél, elhangzik Fülöp István iskolaigazgató ünnepi beszéde, énekel az egyházi kórus, koszorúkat helyeznek el. 16.30-tól a felújított 1848-49-es emlékműnél folytatódik a megemlékezés, a csíkszentkirályi Dajka Mihály tárogatózik, Salamon Balázs polgármester ünnepi beszédet mond, elhangzik Soós Zoltán, a csíkszeredai főkonzulátus konzuljának ünnepi beszéde, Illés Krisztina Petőfi Sándor A székelyekhez című versét szavalja el, énekel az egyházi kórus, a Nagy Mózes Általános Iskola tanulói előadják ünnepi műsorukat, a koszorúk elhelyezését követően elhangzanak himnuszaink.

Kurtapakon 17.30-kor a millecentenáriumi kopjafánál kezdődik az ünnepség, Dajka Mihály tárogatózik, Salamon Balázs polgármester ünnepi beszédet mond, Szőcs Brigitta Petőfi Sándor A székelyek című vesét szavalja el, a tanulók előadják ünnepi műsorukat, énekel az egyházi kórus, majd koszorúzással, himnuszaink közös eléneklésével zárul a megemlékezés. Konferál: Illés Krisztina. A megemlékezésen részt vesznek a gidófalvi Szilaj Hagyományőrző Egyesület huszárai.

Szörcsén

Március 14-én, a délelőtt 11 órától kezdődő ünnepi istentisztelet után műsorral és koszorúzással hajtanak fejet az 1848-as forradalom és szabadságharc hősei előtt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. március 13., 18:48
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Nem lenne-e érdemes mellőzni a „forradalom” szót az 1848-49 – és események említésekor? Vannak olyan kutatások, amelyek erre vonatkozó adatokat emlegetnek. (pl. Lásd Hirs Klári)