Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A folyamat nem egyszerű

A folyamat nem egyszerű Kovászna megye

Marosvásárhelyen ültették be azt a szívet, amelyet múlt szombaton távolítottak el egy donortól Sepsiszentgyörgyön. A donornál sajnálatos módon agyhalált állapítottak meg: a mája, mindkét veséje, szíve és csontjai segítik majd mások felépülését. A szervdonáció azonban bonyolult folyamat, és bár azonnal kell cselekedni, a különböző eljárások és műtétek sok időt és csapatmunkát igényelnek.

Hirdetés
Hirdetés

Többen felteszik a kérdést, hogy lehetnek-e szervdonorok, van-e ennek akadálya, illetve azt is, hogy súlyos betegség esetén, ha valaki szervre vár, mennyi időbe telik, amíg sikerül találni megfelelő donort. András-Nagy Róbert, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház igazgatója a témával kapcsolatban elmondta: bárki lehet donor, aki nagykorú, képességeinek tudatában van, és beleegyezik, halála esetén eltávolíthatják szerveit. Ez nem is igényel különösebb utánajárást, az egészségügyi kártyán már szerepel, ugyanis, amikor kiállították, be lehetett jelölni ezt a lehetőséget. Ha ezt elmulasztotta az illető, nyilatkozatban megteheti az egészségbiztosító pénztárnál, ha mégsem, akkor agyhalál esetén a család rendelkezik arról, hogy a szerveit odaadományozhatják-e valakinek. Az agyhalál és az orvosi gépekről való lekapcsolás folyamata azonban nem egyszerű, számos orvosi vizsgálattal monitorizálják a páciens állapotát, neurológiai és intenzív terápiás orvosokból álló csapat állapítja meg, hogy beállt az agyhalál, és ezt követően jelentik az Országos Transzplantációs Ügynökségnek (ANT), majd megvizsgálják a szerveket, hogy alkalmasak-e a beültetésre. Ezt követően az országos ügynökség dönt arról, hogy hová kerülnek a szervek, de minden donor esetében – aki életében nem rendelkezett erről – kérni kell a család beleegyezését minden egyes szerv felhasználására. A szervek felhasználása is esetfüggő, előfordulhat, hogy az elhunyt személynek csak bizonyos szerveit tudják beültetni, különböző betegségek miatt. A szervre váró betegek is nehéz helyzetben vannak, mivel országos várólista van, és nem az elsőbbség számít, hanem a kompatibilitás.

A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház 2014-ben szerezte meg az Egészségügyi Minisztérium akkreditációját az emberi szervek begyűjtésére az Országos Transzplantációs Ügynökségen (ANT) keresztül – az első beavatkozásra még abban az évben sor került. Azóta 5–6 alkalommal végeztek szerveltávolítást a kórházban, szívet először a múlt hétvégén operáltak ki. A műtét során négy csapat, mintegy 16 orvos dolgozott, a szervet pedig már aznap beültették Marosvásárhelyen.

„A szervdonáció anonim módon működik, sem a felajánló család, sem a befogadó páciens nem tudja a másik kilétét, ennek számos oka van” – mondta András-Nagy Róbert, kiemelve az erkölcsi, de akár anyagi oldalát is. Az igazgató úgy látja, ahhoz, hogy több szervdonáció történjen, társadalmi nyitottságra lenne szükség, ugyanis a szervdonációs rendszer egyik legnagyobb nehézsége a társadalmi tájékozottság hiánya. Hozzátartozóként természetes, hogy várjuk szerettünk felépülését, viszont súlyos agykárosodás esetén, amikor egészen biztos, hogy ez nem következik be, a legnehezebb, de legjobb döntés az, ha életet mentünk.

Fotó: depositphotos.com

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük