Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A fiatal vállalkozók nem adják fel

A fiatal vállalkozók nem adják fel Kovászna megye

A Junior Business Club Egyesület (JBC) a vállalkozói kultúra építését és a fiatal vállalkozók támogatását tűzte ki céljául, ezért fontosnak tartja, hogy nehéz időkben is a fiatalokat hasznos információkkal segítse, kapcsolataival támogassa. A szervezet a kényszerleállás alatt is tevékenykedett, megoldásokat keresett.

Hirdetés
Hirdetés

Karácsony Zsolt, a JBC vezetője a több hónapja tartó kényszerű leállás alatt sem fújt visszavonulót: adatbázist épített, weboldalt fejlesztett, beruházott. Mint mondta, amikor életre kel a piac, felkészülten várja az újraindulást. Fiatal vállalkozóként rendezvényszervező céget vezet, de komoly szerepet vállal az egyesület működtetésében is. Azt tapasztalta, a helyi fiatal vállalkozók nagyon megérezték a koronavírus-járvány miatt kialakult válsághelyzetet, főként a rendezvénypiacon, a kreatív iparágakban, a turizmus és a vendéglátás területén tevékenykedők. Vannak, akik munkahelyet kerestek, befagyasztva addigi tevékenységüket, de olyan fiatal vállalkozók is akadnak, akik teljesen más területeken próbálnak szerencsét, ahol a járványügyi helyzet, illetve a romániai törvénykezés hagyja őket kibontakozni.

Mihálcz Szende-Beáta és Kristó Kinga játékgyártó céget működtetnek. Januárban még úgy gondolták, jó évnek néznek elébe, de márciustól minden megváltozott. Hamar felismerték, hogy segíteniük kell, ahogy csak tudnak, így védőpajzsokat kezdtek gyártani a 3D nyomtatóik segítségével, majd újabb ötleteket vezettek be a gyártásba.

Héjja Huba Ferencz, a Borbrigád borszaküzlet tulajdonosa úgy véli, a 2020-as év sok kihívást állított a mikrovállalkozások elé. A fogyasztói hangulat, a költekezési kedv azonos görbén mozgott a kormány koronavírus terjedését megelőző intézkedéseivel.

– Aki nem alapszükségleteket kiszolgáló termékeket, vagy nem egészségügyi cikkeket (maszk, fertőtlenítőszer stb.) árul, az a fogyasztói preferenciákban hátrább csúszott 2020-ban. A csökkenő forgalomból származó veszteséget a tartalékokból kellett fedezni, viszont ezek végesek. Az év vége, főként a december még megmenthet egyes iparágakat, de az azt követő hónapok megint kihívások elé fogják állítani a kreatív, nem fővonalbeli iparágakban érdekelt vállalkozásokat, illetve az azokban dolgozó embereket – mondta a kisvállalkozó.

Barabás Frici marketingszakember szerint szomorú, hogy egy világméretű egészségügyi probléma kellett ahhoz, hogy a cégek felismerjék az online világban rejlő piaci lehetőségeket, ami már nem a jövő, hanem a jelen. Azt üzeni a vállalkozóknak, hogy aki teheti, most minden erőforrást fordítson az online-ra, mert jövő ilyenkor már nem biztos, hogy lesz rá lehetőség.

Az állam által nyújtott támogatásokkal kapcsolatban a vállalkozók úgy látják, sokszor az információk nagyon ködösek, nem biztos, hogy eljutnak az érintett személyekhez. Éppen ezért a szervezet folyamatosan tájékoztatja tagjait a különböző támogatási csomagokról, lehetőségekről.

– Vannak, akik élnek ezekkel a lehetőségekkel, viszont sok esetben a mentőövek olyan feltételekhez vannak kötve, hogy a fiatal vállalkozók nem esnek bele szinte egyik kategóriába sem, pedig szükségük lenne segítségre, egyedül maradnak a veszteséggel, tétlenségükkel. Fontos lenne őket is felkarolni, ha szükséges, akkor ügyenként – mondja a JBC elnöke.

Hozzátette, válság idején sok erőt lehet meríteni az online előadásokból, szakmai konferenciákból is, ezekből pedig szerencsére nem volt hiány. Karácsony Zsolt szerint a kis- és közepes vállalkozóknak össze kell fogniuk, a vásárlóknak pedig a helyi, térségbeli vállalkozók termékeit kellene megvásárolniuk ahhoz, hogy mindenki élje túl ezt az időszakot.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük