Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A fejlesztés éve

A fejlesztés éve Kovászna megye

Az önkormányzat életé­ben egyik legfontosabb történésre készülünk ma délben, elfogadjuk a város költségvetését – kezdte tegnapi sajtóértekezletét Antal Árpád. A sepsiszentgyörgyi polgármester hozzátette: nagy kár, hogy „normális országoktól eltérően”, április 8-án nem a jövő esztendei, hanem az idei büdzsé kerül megvitatásra.

Hirdetés
Hirdetés

A polgármester kifejtette: az idei esztendő elsősorban a beruházásokról fog szólni, de ez is csak egy „belépő” a jövő évben megvalósítandó eddigi legnagyobb fejlesztésekhez. Antal azt mondta: Sepsiszentgyörgy eddigi történelmében várhatóan a 2022-es esztendő lesz az az év, amikor a legtöbb európai uniós alapot hív le, és a legnagyobb összeget fordítja beruházásra.

Azt mondta: a költségvetés a szokásos módon „visszafogott és kissé pesszimista”, ezért arra lehet számítani, hogy – a korábbi évekhez hasonlóan – többször is módosítják, és mindig pozitív irányba.
A polgármester által előterjesztett tervezet, amelyhez – miheztartás végett – bemutatta a tavalyi számokat is (a költségvetés elfogadásának pillanatában), mintegy 195,5 millió lejes bevétellel számol, ez 31 százalékkal több, mint a tavalyi költségvetésben szereplő 149,25 millió lejes bevétel.

A növekedés részben annak a nettó 32 millió lejnek a következménye, amit a város idén európai uniós forrásokból lehív (ez 228%-os növekedésnek felel meg, a tavalyi 14 millió lej helyett idén 46 millió lej érkezik), illetve 8 millió lejt kapott „pluszban” a város az ipari park fejlesztésére.

A kiadások oldalon a legnagyobb tételt, 42,25 millió lejt, az oktatás képezi (tavaly ez 31 millió lejre rúgott, a növekedés 35%-os), de más területeken is jelentős növekedést regisztráltak. A lakásfejlesztésre szánt pénzt gyakorlatilag megduplázták (12,5 millió lejről 24,9 millió lejre), 47 százalékkal növelték az egészségügyre fordítandó összeget (2,9 millióról 4,3 millióra), 39 százalékkal többet fordítanak szociális segélyekre (20,5 millió helyett 28,7 milliót), 33 százalékkal többet szállításra (26,4 millió helyett 21,7 millió), és 32 százalékkal jut több környezetvédelemre (4,3 millió helyett 5,7 millió).
– A költségvetés sarokszámai gyakorlatilag nem változtak vagy nőttek, két esetben beszélhetünk néhány százalékos csökkenésről – mondta el Antal Árpád.

A bemutatott táblázat szerint 5 százalékos csökkenés az energiával és üzemanyaggal kapcsolatos kiadásokban, illetve 2 százalékos csökkenés a kultúra, szórakozás és vallás fejezetnél van. Ez utóbbi tevékenységeket egyrészt jelentősen korlátozza a járványhelyzet, másrészt az elmúlt két évben számottevő növekedést jegyeztek.

8,5 millió lejt tettek a forgóalapba, hogy az idén induló számos programot, aminek még nincs részletesen kidolgozott módszertana, finanszírozni lehessen. Van olyan program is, ami már ma indulhat, hisz „csak” a pénz hiányzott. Ezek közé tartozik a helyi roncsprogram, de a polgármester türelemre intett, és közölte: nem kell attól tartani, hogy nem jut pénz, mindenki leadhatja régi autóját, aki akarja, ha elfogy az egymillió lejes keret, pótolják. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. április 10., 6:54
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Mit fejlesztenek? A hulyeseget. Egy emberi ep esz fel nem tudja fogni mire koltik a penzeket ezek a pihent agyu politikusaink. Gyalog induljon el polgarmester ur, akarmilyen iranyba a varosba es nem hiszem nem talalna olyan utcat ahova nem lehet penzt elkolteni. Nem olyan minden utca mint a Vadasz utca es folytatasa!