Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A csoport megtartó erő

A cukorbetegek, szenvedélybetegek, mellrákkal műtöttek után Sepsiszentgyörgyön megalakult a szklerózis multiplex által érintett betegek önsegítő egyesülete is – tájékoztatott Kővári József szervező. Már a második találkozót tartották a Szent József-templom melletti katolikus plébánián, ahová befogadták őket, és a valós igényt jelzi, hogy egy tucatnyian voltak jelen.

Bizonyára többen is lettek volna, ha e súlyos autoimmun betegségnek előrehaladott állapotában nem lenne az a velejárója, hogy kerekesszékbe kényszerülnek áldozatai, így a közlekedés is gondot okoz. Viszont az a mentális állapot is, amelyben vannak, befolyásolhatja a betegség lefolyását, és az a légkör, amely egy ilyen befogadó, támogató csoportban uralkodik, ehhez jótékonyan járulhat hozzá.

Egyelőre tanácsokkal, információkkal tudnak segíteni a tagoknak, de mivel ez a kis csoport csatlakozott a 2007-ben megalakult országos egyesülethez, amelyet Nagyváradon jegyeztek be (Asociatia Scleroza Multipla), olyan adminisztratív kérdésekben is előbbre vihetik a betegek ügyét, hogy megítéljék nekik a betegnyugdíjat vagy a mozgássérültek támogatását, esetleg a rászorulóknak mankót, járókeretet biztosítsanak.

A sclerozamultipla.ro weboldalon nagyon sok információt megtalálhatnak a hazai csoportról, a helyi szervezethez pedig a kjsoft.eu/sm oldalon lehet regisztrálni. Itt a kezelések tapasztalatait is meg lehet osztani, hatásokat, mellékhatásokat részletezni, orvosok regisztrációja is hasznos lehet tehát mindkét félnek. A csoport hálás lenne, ha valaki segítene nekik azzal, hogy a gyógytornájukhoz alkalmas helyet biztosítana, esetleg egy szakképzett kinetoterapeuta vállalná ezen órák levezetését. <

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük