Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A borvíz ünnepe Hatolykán

A borvíz ünnepe Hatolykán Kovászna megye

A Gyógyvizeink, értékeink címmel tartottak példaértékű falunapot Hatolykán. A kezdeményezés célja az volt, hogy felhívják a figyelmet Székelyföld látványosságaira.

Az esztelneki székhelyű Angustia Egyesület múlt évtől kezdte meg a kézdiszéki falvak járását, hogy minden településen egy kisebb népünnepélyt szervezzen. Először Esztelneken tartották meg a ribizli ünnepét, majd Gelencén volt a sor, ahol piacavatással kötötték egybe a rendezvényüket. Szombaton a hatolykai fürdő előtti téren szervezték meg a rendezvényt, amelyre környékbeli kézműveseket is meghívtak.
Salamon Balázs, az Angustia Kistérségi Egyesület irodavezetője érdeklődésünkre elmondta: félévente keresnek fel egy-egy települést, ahol a tevékenységüket népszerűsítik, és teszik ezt úgy, hogy időközben szórakozásra, mókázásra és művelődésre is lehetőség nyíljon.
A hatolykai rendezvény leglátványosabb része a székely olimpiának nevezett ügyességi próbasorozat volt. A bálaszalmákkal körberakott „versenypályán” a benevező, háromtagú csapatoknak több összetett, erő-, ügyességi és gyorsasági próbát kellett teljesítsenek. Elsőnek az Angustia tagjai mutatták be versenyen kívül a tudásukat, de a megmérettetésre beneveztek a Perkő táncosai, a helyi fiatalok és még a hatolykai RMDSZ-nőszervezet tagjai is. A díjazás is egyedi volt, az első három helyezett szalmabálákból rögtönzött emelvényre állhatott, valamint bort és búzát kaptak nyereményként.
A rendezvény folytatásában néptáncbemutatót tartottak, felléptek a csernátoni és szentléleki táncosok, valamint előadás hangzott el dr. Tatár Márta kardiológus jóvoltából, és a helyi iskolások is szerepeltek. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük