Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A betegek is perelnek

A betegek is perelnek Kovászna megye

Büntetőjogi eljárást indított a Kovászna megyei ügyészség március 23-án egy Kovászna megyei nőgyógyász ellen, akit fertőző betegségek leküzdésének megakadályozása miatt vizsgálnak.

Hirdetés
Hirdetés

A BTK 352-es cikkelyének 2. bekezdése értelmében, aki figyelmen kívül hagyja a karanténra vonatkozó hatósági intézkedést, és ezzel továbbadja a betegséget másoknak, akár hat hónapig terjedő börtönbüntetéssel is sújtható. A nyomozó hatóságok közleménye szerint egy a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban dolgozó nőgyógyásznak, aki 2020 márciusában Ausztriában sízett, hazaérkezése után, március 21-én pozitív lett a koronavírus-tesztje. Mivel Ausztria a veszélyzónába tartozik koronavírus tekintetében, ezért amint onnan hazaérkezik valaki, azonnal házi elkülönítésbe kell vonulnia. Az ügyben a Kovászna Megyei Rendőrség nyomoz az ügyészség munkatársaival egyetemben.

Eközben több sepsiszentgyörgyi nő jelezte, hogy miután az elmúlt napokban érintkeztek a megyei kórház dolgozóival, orvosaival, úgy döntöttek, polgári pert indítanak az osztály orvosai ellen, mivel nem védték meg őket a betegségtől, illetve veszélynek tették ki a gyerekeiket. Az egyik édesanya, Oana Sima elmondta: nagyon dühös, amiért nem vették elejét a vírus terjedésének, és ezáltal őt és több másik nőt is veszélybe sodortak a kórház osztályain. Ő az elmúlt napokban járt a neonatológiai osztályon, ahová gyerekorvosuk hívta, hogy ekográfiai felvételt készítsen 2 éves gyerekéről.

– Öten csatlakoztak hozzám, ügyvédet kerestünk, és hétfő délelőtt megtettük a feljelentést. Hihetetlen számomra ez a felelőtlenség, ahogy bennünket, érintetteket kezelnek. Ki vagyunk téve egy vírusnak, de nincs felelősségvállalás. Az is felháborító, hogy a bent fekvő betegeket nem tesztelik, amint meggyógyultak abból, amivel beutalták őket, házi elkülönítésbe kerülnek. Vagyis hazamennek, és ha hordozzák a vírust, továbbadják családtagjaiknak – mondta a felháborodott édesanya.

Egy másik, nevét nem vállaló szülő elmondta: ő kórházban van, előrehaladott terhes, és bár jelezte, hogy köhög, nem végezték el a tesztet rajta, hazaküldik elkülönítésbe. Mint mondta, nagyon fél, nem tudja, elkaphatta-e a vírust, de most már magánrendelőbe sem tud elmenni tesztre, ugyanis otthon kell maradnia.

András-Nagy Róbert kórházigazgató megerősítette: azokat a személyeket, akik valamilyen betegség miatt kerültek kórházba, de időközben meggyógyultak, kiadják, és otthoni elkülönítésbe kerülnek. Ugyanakkor a közegészségügyi igazgatóság monitorizálja őket, és bizonyos esetekben teszteket is végeznek. Az igazgató hozzátette: sarkalatos pár hónap következik a helyi és országos egészségügyben, ami egyaránt megváltoztatja az orvosok és páciensek hozzáállását. Azt is elmondta: nem kell félni bemenni a kórházba indokolt esetben, ugyanis van védelmi rendszer, folyamatosan fertőtlenítenek, viszont csökkentik a beutalások számát.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2020. március 24., 10:06
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Egy nagyon jó szakember fölött törnek pálcát.A felelőtlenség miatt megkapja a büntetést, miért kell még alá ásni,talán megvéd a koronavirustól?

      • User
        Dátum: 2020. március 24., 15:04
        ÉRTÉKELÉS: 16

        Egy szakember nem így kéne viselkedjen tudta jól hogy járvány van de akkor is el megy sileni utána meg haza jön és lapul mind a sz.r a fűben!!! A pénz el vete a józan eszét!! Az ilyen meg érdemli hogy megkovezek azt kell mondjam!!

  • User
    Dátum: 2020. március 24., 10:37
    ÉRTÉKELÉS: 27

    Ez az eset is tisztán mutatja, hogy egyesek (orvosok, politikusok) mennyire magasabbrendűnek, már-már istennek gondolják magukat! Magasról tesznek mindenre és mindenkire, „mert megtehetik” és „mert megfizethetik”. Ha idén kihagyta volan azt a k..a síelést Ausztriában, akkor biztosan a többi magasabbrendű szemében csökkent volna a rangja, mi??? Most majd saját bőrén tapasztalja meg, hogy ugyanolyan esendő porszem ebben a viklágban, mint az általa lenézettek!

    „Az okos ember a más kárán tanul, a hülye a sajátján (se)!”

  • User
    Dátum: 2020. március 24., 16:54
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Megérhetők ők is mindenki a saját családját félti ,azt nem értem hogy a betegeket és akik érintkeztek a fertőzötekkel miért nem tesztelik . Ja ők nem annyira fontosak, ők nem Valakik ! Hogy mi lesz a nem Valakikkek csak az az Isten tudja , napról napra érzékelhető, hogy az emberek tőbbsége semmit se számit csak ők a Valakik és a szük környezetük Hogy mi lesz itt, ha elszabadul a pokol !

  • User
    Dátum: 2020. március 25., 0:37
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Süketkedés az egész.
    Ténylegesen esett valakinek baja, vagy csak a hisztéria szól az egész ügyből? Úgymond ténylegesen kinyúlt valaki a következményektől?
    Egyelőre még csak hiszti és a média adta körülmények szítják a felborzolt kedélyeket.

  • User
    Dátum: 2020. március 25., 11:51
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Azèrt ne feledjük a fő jelentő nemzetisègèt
    Azt is jó lenne tudni, hogy honnan ès mikor vándorolt be Sepsiszentgyörgyre. Ez is egy kitűnő alkalom hogy köztiszteletben álló magyar orvosokat meghurcoljanak.

  • User
    Dátum: 2020. március 26., 7:29
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Aljas és körmönfont tett: – Ha valakit az orvos gépre hív, a szükség indoklását hagyjuk az orvosra. A beteg, vagy kísérője ne próbálja felülértékelni az orvos hozzáértését!

  • User
    Dátum: 2020. március 26., 10:16
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Fel kell számolni a Szentgyörgyi orvosok felsöbrendü érzését, felelötlenségét, akiben nincs alázat és elhivatottság menjen kapálni.