Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A baróti szülők nem tágítanak

A baróti szülők nem tágítanak Kovászna megye

A baróti szülők azt hangoztatták az általuk tartott múlt heti tájékoztatón, hogy- bár előzetesen a megyei tanács elnöke, Tamás Sándor és a megyei gyermekjogvédelmi igazgatóság vezetője, Vass Mária is arról próbálta meggyőzni őket, hogy értsenek egyet az oltszemi nevelőintézetben elhelyezett gyermekek egy részének Barótra, családi házakba való költöztetésével – ők nem tágítanak: nem értenek egyet a megyei, valamint a baróti tanács által is elfogadott döntéssel, hogy a gyerme­keknek Baróton házakat építsenek.

Legfőbb érvük az, hogy Barót nincs semmilyen szempontból felkészülve arra, hogy befogadjon ilyen vagy olyan szinten viselkedési problémákkal küszködő, agresszivitásra is hajlamos újabb gyermekeket. A szülők állítják, tudják milyenek ezek a serdülők, hiszen Baróton van már egy ilyen típusú családi ház, annak lakóiról azonban még semmi jót nem hallottak. „Baróton így is padlón van a közbiztonság, senki nem foglalkozik azzal, hogy a mi gyermekeink lassan már ki sem merészkednek az utcára, és azzal sem, hogy ők milyen körülmények között nevelkednek. Nincs egy normális játszóterük sem, nem beszélve arról, hogy a tanuláshoz való joguk is napi szinten sérül. Ezzel kellene foglalkozzon inkább a megyei és a helyi tanács”– hangoztatták az elégedetlenkedő szülők.

Hozzáfűzték, hogy az illetékesekkel való beszélgetésen (amelyről a sajtó képviselőit Baróton kizárták) semmilyen általuk felvetett kérdésre nem kaptak választ, csupán annyit tudtak meg, hogy a szerződések a házak építésére már meg vannak kötve, és ha azokat vissza kell vonni, akkor valaki, egyelőre nem tudni ki, büntetést is kell fizessen. Hangoztatták, hogy összegyűlt 1500 aláírás a házak építése ellen, ezt a petíciót benyújtják a baróti polgármesteri hivatalhoz, aztán meglátják, tovább mi lesz. Szeretnék, ha a hivatal lakossági fórumot, s tartana az ügyben, páran tiltakozó akciókat is kilátásba helyeztek, csupán azért, mint mondták, mert féltik gyermekeiket, aggódnak jövőjükért, annak alakulása pedig mindannyiunk felelőssége kell legyen – érveltek.

A családi házak felépítését 2017. október 24-i ülésén hagyta jóvá Barót tanácsa: az ülésen 2029-ig két területre is felülépítési jogot adtak a megyei gyermekjogvédelmi igazgatóságnak, egyik az Új utcában, a másik a meteorológiai állomás környékén található. A döntést mind az RMDSZ-es, mind az ellenzéki tanácsosok támogatták akkor. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. március 6., 18:45
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Szomorú, hogy a baróti lakósság a vezetőkkel küzd és próbálja meggyőzni őket. Emberek, hol élünk? Olyan szinten vannak már problémák az osztályokban, hogy én mint szülő mindennap gyomorideggel várom haza a gyerekemet az iskolából hogy vajon ma tudtak valamit tanúlni? Engedte az a jó pár tanúló az osztályból akik nem is tudom mért járnak iskolába. Ezeket a tanúlókat nem tudják kezelni, akkor kell nekünk még ennél több? Első perctől ellene voltam, hogy más telepűlésre vigyem a gyerekem, de mint felelős szülő be kell áljak a sorba. Igen, ha nem változik elviszem innen a gyerekem oda ahol tanúlni tud! Olyan szinten telítődve van a város problémás gyerekekkel, hogy nincs szükségünk még 26 – ra.Ezeket mért nem mérlegeli a vezetőség? A mi gyerekeinknek nincsenek jogai? Dühös vagyok és mérhetetlenül csalódott! Igen elmentem szavazni, mert bíztam a vezetőkben! Hát most mit mondjak? Az én szavazatom biztos többet nem kapják meg!

    • User
      Dátum: 2019. március 6., 22:58
      ÉRTÉKELÉS: -3

      Baróton mindig gondok voltak. Mert mindig csak ismeretség alapon vettek fel a tanügyben, azt hiszem most is. Bukott diákok, mindenképp középszerü és gyenge tanulok lettek tanáraink. Most talán problémás családból származókkal. Voltak jó családból szarmazókkal is gondok, miattuk el kellett menekülni a városból is, mivel a ismeretség- úgy nevezett jobb anyagiakkal rendelkezők fenyegették, kergették, ütlegelték, csufólódtak és persze senki nem ált pártjukra.Mindez irigységből, roszindulatból.A szegényebb nem lehet jobb.Nézegetve a facebook-ot a Jó Isten nem kedvezett nekük.De a sebeink maradtak.
      Nem értek egyett, minden gyereknek esélyt kell adni. Mit csinalsz TE ANYUKA ha majd az unokád vagy más rokonod lesz a másik oldalon ???

      • User
        Dátum: 2019. március 7., 12:57
        ÉRTÉKELÉS: 2

        Nem ítélkezni akarok a gyermekek felett, esély kell mindenkinek az is igaz, de ha már annyira segíteni akarunk nekik akkor vigyék egy olyan közösségbe ahol megvannak a megfelelő körülmények és megvan a pozitív hozzáállás. Ebből Baróton egyik sincs meg. A körülmények sem adottak és a befogadás sem. Hogy miért nem? Az mondjon véleményt aki itt éli meg a mindennapokat, itt szembesül a mindennapi gondokkal. Ne olyanok ítélkezzenek akik nem itt laknak, más vidékről könnyű ítélkezni felettünk.

        • User
          Dátum: 2019. március 10., 7:44
          ÉRTÉKELÉS: -4

          Igy van, akik ott elnek, vagy elunk. Akik elmentunk masok *nem pozitiv hozzaallasa miat* bizony lehet velemenyunk.Es masnak is, kintrol a a bezartsag tukrozodik.Nem csak mikor adot fizetunk. Pozitiv hozzaallas nem lesz csak amikor a tuz kozeleben alnak egyesek! Inkabb az odavandorlokat kellene megnezni, egyesek kozeli falvakbol, leragadsaguk miatt konyen manipulalhato tomege valtoztattak a baroti nepet. Es nem itelkezes ha a ember a fustos szemuveget torli.ON mibol gondolja ugy kezelheti a videk gondjait mint a sajat asztalat? Mert CSAK azon ehet ahogy akar on. A tarsadalom az kicsit szelesebb kor.Nem a szonyeg ala kell bujtatni a mocskot. Az elmeselt okos esetek epp azt bizonyitjak hogy a gondok bent vannak, nem kontrol jonnek. Ennyi, a tobbi az Isten akarata .

          • User
            Dátum: 2019. március 14., 12:09
            ÉRTÉKELÉS: 0

            Ez betelepítés! Nem kérünk belőle azért hogy a nagy úrak fesztiválozni tudjanak. Szégyeljék magukat. Ki a szívtelen? Nem érdekli őket ezek gyermekek sorsa csak be kell nyomni valahová, hadd tudják rázni a rongyot júniusban. Gyalázat! Hová sülyednek még! Nekünk elég ami itt van, nem kell több!!! Remélem hogy a nép nem engedi meg. Demokrácia van nem diktatúra! Ébredjetek emberek, nem sokára azt is megmondják mikor menjél vécére!