Korábban a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesületnél dolgozó, zalánpataki Préda Barna idén tavasszal gondolt egy merészet, és elhatározta, hogy valami különlegességgel írja be magát a csíksomlyói zarándokok nagykönyvébe.

A sors úgy hozta, hogy azelőtt Németországba, Münchenbe került, ahol három hónapig utcazenéléssel kereste kenyerét. Tudni kell róla, hogy a fiatalember kiválóan kezeli a hegedűt, szereti a magyar muzsikaszót, Zalánpatakon többször kivonult Károly herceg fogadására is. Mint mesélte, a bajor főváros központjában utcai zenéléssel két-három óra alatt 50–60 eurót lehetett keresni, tehát megérte ezzel foglalkozni, még akkor is, ha a dolog nem olyan egyszerűen működik, ahogy elképzelnénk. Az utcai zenészeknek ugyanis, München központjában legalábbis, engedélyt kell váltaniuk, ami napi 10 euróba kerül, nem lehet tehát csak úgy megállni és zenélni, ahol és amikor kedvünk tartja. Időpont van szabva erre a tevékenységre, és a központba legfeljebb öt utcazenészt engednek be.

Megszületik a Vándortücsök

Barna tehát így tett szert némi pénzre Németországban, aztán találkozott valakivel, akinek már több biciklis túra volt a háta mögött, és addig mesélt neki kalandjairól, mígnem elhatározta, ő is vesz egy biciklit, aztán, amikor már megvolt a bicikli, tovább fonta gondolatait, és azt kezdte fontolgatni, hogy biciklivel jön haza.

– Hirtelen jött ez a gondolat, de első perctől kezdve meg akartam csinálni – mondta.

Elkeresztelte magát Vándortücsöknek, és május 23-án útnak indult. Elképzeléseiről a következőképp számolt be közösségi oldalán:

„Ki is ez a Vándortücsök? 2018-ban, immáron harmadik alkalommal vettem részt csapatommal, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesülettel az évente megrendezendő Székely Fesztiválon, Budapesten, a Millenárison. Sok szép emlék fűz oda, no meg egy jó néhány remek ember, akiket ott ismertem meg. Itt Háromszék látványosságait, kulturális és turisztikai értékeit népszerűsítettük, de mint általában, innen sem maradhatott el a hegedű. Biza megunja az ember naphosszat a standon állni, így néha a hónom alá kapva a hegedűt, más standokhoz is elkóboroltam, vagy olykor kiballagtam a csarnokból. A Hargita Megyei Turisztikai Egyesület újdonsült igazgatója – humoros ember lévén – ezt látva, rögtön elkeresztelt Vándortücsöknek. Persze korábban is volt egy-két ember, aki a meséből ismert hegedűs karakterből kifolyólag tücsöknek csúfolt. Az én életemben viszont igazán csak most nyert értelmet a Vándortücsök kifejezés, amikor már hónapok óta távol Székelyföldtől, idegen országban élek, ahol a hegedűm és a drága Préda Jenő bácsitól tanult nóták a társaim.

Talán az ősmagyar gének miatt nem vagyok képes egy helyben maradni, talán az ősök vándorlása, talán az akkori nomád életmód miatt gondolok szeretettel például Mongólia nomád népeire, talán ezért hagytam ott a biztonságot nyújtó meleg irodát, és vágtam neki az ismeretlennek. Engem, az eldugott Zalánpatakon felnőtt embert nem a nyugati nyüzsgő városok, hanem a természet, az a valami ősi, az a valami vad vonz. Vándorolni, nem autóval, csak éppen futtában kémlelve a természet csodáit, nem a felhők mögül lekukucskálva látni az apró foltokat, hanem gyalog, kerékpáron vagy akár lóháton, és esténként nem a szállodában váltogatni a különböző tévécsatornákat, hanem belerévedve az előttünk lobogó tűz lángjába.

A mindehhez szükséges anyagi fedezetet pedig szorgalmas tücsökként, a hegedűm által kívánom megteremteni. Első utamként haza szeretnék utazni. Haza Székelyföldre. Csíksomlyóra. Biciklivel. 1400 km. 20 nap. Ezt egy 650 eurós KTM hegyi biciklivel fogom megtenni, amit már a hegedűjátékommal keresett összegből sikerült megvásárolni itt, Münchenben” – írta április 20-án kelt bejegyzésében.

Csak egy terve volt, a búcsúra hazaérni

Különösebben nem tervezte meg útját, még csak azt sem, hogy esténként hol fog aludni.

– Mindig csak a reggeli mellett gondolkodtam el, hogy aznap nagyjából milyen útvonalat járnék be, szállást azonban sosem foglaltam előre. Letekertem először vagy 100 kilométert, s csak akkor jutott eszembe, hogy valahol aludni is kéne. Mivel a csíksomlyói búcsúra haza akartam érni, nem lazsálhattam, 80–90 kilométer megtett út kellett legyen a napi átlag. A legtöbb 117 km volt, amit egy nap alatt letekertem biciklivel, a legkevesebb 68 kilométer. Támadtak is gondjaim a szállással: Ausztriában például az egyik nap öt településen hajtottam át, majdnem mindenkivel szóba álltam, aki szembejött, de szállással senki sem kínált. Végül aztán egy panziónál kaptam szállást 50 euróért. A harmadik, Ausztriában töltött napon már 59 euró lett volna az ára annak, hogy rendes helyen aludjak, de soknak tartottam ezt az összeget, ezért a szabadban töltöttem az éjszakát. Összegezhetném azzal tapasztalataimat, hogy bár Bajorországnak és Ausztriának gyönyörű helyei vannak, sok az oltár és a kereszt az utak mentén, az emberek mentalitása távol áll a keresztény vendégszeretettől. Bezzeg, ahogy az első székelyföldi településre beértem, az emberek szinte könyörögtek, hogy ne máshoz, hozzájuk menjek! Hát ez a különbség köztünk és a nyugati ember között – mesélte Barna.

Nyugaton robotok élnek

A biciklis zarándok járt Benedek pápa szülőfalujában, és teljesült azon álma is, hogy Bécset láthassa, az ottani Szent István-székesegyház meglátogatása sokat jelentett számára. Kellemes meglepetésként jegyezte fel, hogy épp az európai parlamenti választások napján találkozott egy idősebb kerékpározó házaspárral, akiktől, miután azok megtudták, hova valósi, kapott 10 eurót, másképp idegeneknek mindig történelem órát kellett tartson Erdélyről, Székelyföldről. Magyarországon már akadtak ismerősei, rokonai, akiknél megszállhatott, a kellemetlen része útjának viszont itt az volt, hogy alföldi mezei utakon volt kénytelen haladni, bele is ragadt a magyar puszta sarába rendesen.

Préda Barna összegzésképp elmondta, hogy abszolút pozitív élményként élte meg a hosszú biciklis utat, ez volt az első zarándoklata kerékpárral, de nem az utolsó, ez egészen biztos – fejtette ki.

Útját a közösségi oldalon mintegy hétszáz ember követte, biztatták, tanácsokat adtak neki, megérkezésekor Csíkszereda központjában fogadták, még a megyetanácselnök, Borboly Csaba is jelen volt, aki emlékérmet adott át neki.

A Vándortücsök úgy értékelte, hogy határainkon túl mintha robotvilág lenne, azt mondta, hogy Nyugaton az emberek olyanok, mintha be lennének programozva, s a programnyelven kívül egyebet nem értenének, míg itthon, ha gondod van, azt meghallgatják, és mindent megtesznek, hogy segítsenek. Ez pedig óriási különbség – je­gyezte meg.

„Egy külföldi zarándokút alkalmával tapasztalja meg igazán az ember azt, hogy milyen értékesek az itthoni dolgok. Én most voltam először külföldön hosszabb ideig, most még egy rövid időre elmegyek, de aztán augusztusban végleg hazaköltözöm” – összegezte.