Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Virágvásár ötödször

Virágvásár ötödször Kovászna megye

Sok jó ember megfordult a hétvégén Sepsiszentgyörgy főterén. Ugye, aki szereti a virágot, … Az esős, borús idő ellenére már pénteken sok volt a szemlélődő, akik szerették a virágot nézegetni, de megvenni is, ablakukban, kertjükben, teraszukon ápolni, körülrajongani, aztán meg olyanok is, akikben a szándék megvolt, de valamiért nem sikerült a kivitelezés, és újra nekiveselkednének. Tizennyolc termelő hozta el díszcserjéit, egynyári és évelő virágjait, sziklakertbe való növénykéit, fűszernövényeit az 5. főtéri Sepsiflora-kiállításra. Eladók és vásárlók egymásra találásának örvendetes végeredményeképp szinte senki nem ment haza üres kézzel.

Hirdetés
Hirdetés

A főtér sok kedves arcát mutatja a városlakóknak, látogatóknak. Ha gyerekek pörögnek a kockaköveken, a szökőkutak között, ha zászlók lengenek március 15-én, szívvidító a látvány, a mostani virágvásár is tarka pompába, tavaszba öltöztette a teret. A díszlethez jó lett volna több napsütés, de azzal csak a vasárnap szolgált, viszont a borús időben, olykor szemerkélő esőben is sok érdeklődő volt a placcon. Először csak megjárták magukat, körülnéztek, a második körben felpakoltak, gyakorlatilag alig lehetett látni olyan embert, akinek ne lett volna a kezében zacskó pár cseréppel. Mások viszont több ládát is megpakoltak ezekkel. Mit keresnek, mit visznek az emberek, érdeklődtünk az árusoktól, tudnak-e olyat kérni, amivel kifognak rajtuk? És ők milyen különlegességekkel készültek erre az alkalomra?

1.	Menta, citromfű, kakukkfű, rozmaring, tárkony, szurokfű – a konyhába föltétlenül kell a zöld, talán a Pinus Siculustól?

dav

Az újdonság a csali

A szentgyörgyi Dániel Teréznél kezdtük a faggatózást, akinek az a stratégiája, hogy mindig hoz valami újdonságot, mert muskátlit másnál is kap a vevő, de galambbegyet, több színben kapható bohócvirágot nem igazán. S ha egyszer nála van a kliens, akkor jó eséllyel vásárol minden mást is, mert persze, hogy van muskátli is, meg fűszernövény, de még paradicsompalánta is. Teréz kicsi vagy csokros nebántsvirágot ajánl félárnyékba, napos helyre jégvirágot, muskátlit, balkonra a hagyományos, gazdagon virágzó, tiroli futómuskátlit, de az mintha már veszített volna népszerűségéből, inkább a csokros fajtákat keresik a vásárlók. Árnyékosabb erkélyládákba a verbéna-bakopa páros jó választás lehet – mondta.

2.	Dániel Teréz egy „vásárlófogó” galambbegyet mutat – mifelénk újdonság

dav

A bodoki Demeter Melindánál elsősorban sziklakerti növényeket találtunk: többek között törpe lángvirágot, kőtörőfűt, nemesített szarkalábat, menyecskeszemet, pipacsot, és különlegességként a kint telelő lobéliát. Ha azt szeretnénk, hogy gyönyörű kék legyen, napos helyre ültessük, tanácsolta, de ha nagyon árnyékos helyet szeretnénk beültetni, akkor is van megoldás: a kis meténget, borostyánt ajánlotta.
A maksai Bács Albert standjánál a fekete petúnia vonta magára a figyelmet. Csak hobbiból kertészkedik, főállású munka után, derül ki beszélgetésünkből. Egy sarkalatos kérdést is feltettem neki: drágítottak-e tavaly óta? A válasz nemleges, és nemcsak ő nyilatkozott így.

3.	Hortenziaszőnyeg a Dália kertészet standján – hát nem gyönyörű? De a vásárlók szerint a leggyönyörűbb, ami innen hiányzik (mert elfogyott): a kék hortenzia

dav

Ez viszont nem mondható el a virághagymákat, gumókat termelő szebeniekről, akiknél ősszel még sokkal olcsóbban volt az áru. De adtak magyarázatot is.

– Amit most látnak, ez az éves termés, ebből kell megélni – mondta Ranfu Mircea. – Nehéz mesterség a virággumók nevelése, de a szülőktől örököltük. Mi 18 éve csináljuk, kicsit bővítettük is a kínálatot, Belgiumból, Hollandiából hoztunk szaporítóanyagot.

4.	Piros, sárga és tűzpiros citisus a nagyborosnyói Dr. Gardennél – szabadföldi, bírja a telet

dav

Rendkívül sokféle begóniát, amarilliszt, dáliát, pünkösdi rózsát, királyliliomot kínáltak (egyelőre gumóba, hagymába rejtve), az utóbbiaknak van a legnagyobb sikere.

Hétvégi léleksimogatás

Lőrincz Éva kezdeményezője, társszervezője a Tega Rt. által felkarolt virágvásárnak. Elmondta, vidékünkön korábban nem alkalmas kiültetni az egynyári dísznövényeket sem kertbe, se erkélyládákba, még két hétig ezután is ajánlott várni. Úgy értékelte, a forgalom megfelelő volt a többnyire borús idő ellenére, a vasárnapi napsütés pedig különösen jól jött, hiszen a hétvége alkalmas arra, hogy az ember ráérősen szemlélődjön. Ennek kapcsán nem hallgatta el véleményét, a két hete Kézdivásárhelyen megszervezett virágvásár kapcsán sem. Úgy véli, sokkal jobban működött a rendezvény, míg a magyarországi partnerrel szervezték (élet volt a parkban, sok árus volt), és az sem volt jó ötlet, hogy csütörtök-péntekre hirdették meg a vásárt, hiszen a virágtermelőknek a hétvégék jobban megfelelnek a vásározásra.

Pom-pom és spiráltuják, formázott fenyők – a későbbiekben is sokat kell foglalkozni velük

dav

Visszatérve a saját kertjébe, azaz a Gardenline kertészetbe, mely egyike a legnagyobbaknak Szentgyörgyön, rámutatott, a kínálatukban rendkívül sokféle petúnia szerepel, és egy érdekes csillagmuskátlira is felhívta a figyelmet, amit olvasóinknak is megmutatunk.

Csipegettek a vásárlók

Legkelendőbbek az apró cserepes növénykék voltak, 5–6 lejért, de fogytak a csüngős, akasztható cserepes virágok is: petúniák, muskátlik, fuksziák, amikért 20–25 lejt kértek el. Érdekes, formázott tujákat fedeztünk fel a nagyborosnyói Dr. Gardennél, pompom- és spiráltuját, amik nagyon kelendők Brassóban, de nem nálunk, itt a hagyományost viszik inkább. Sokat eladtak a rododendronból, amely akár kétszer is virágzik, és a leanderekből, amelyeknek egy különlegesebb, barackszínű változata is kapható náluk.
A Dália kertészet standja mellett sem mehettünk el szótlanul, ahol nagyon látványos szőnyeget kreáltak a sokféle virágzó hortenziából. Fehér, rózsaszín, piros, bordó és ezek kombinációja alkotta – de legtöbben a kéket keresték, az már péntek délben elfogyott, vasárnapra pedig a többi is – de a cég munkatársai elárulták, ha valaki nagyon akarja, megszínezheti a fehér hortenziát, ha egy kicsi tintát a tövére önt. Fontos neki, hogy savanyú legyen a földje, akár készen kapható keveréket is adagolhatunk nekik, és félárnyékba nyújtja a legtöbbet abból, ami tőle telik. Ott tudtuk meg azt is, hogy már létezik olyan muskátli, ami se nem folyó, se nem álló, vagy ez is, az is.

Csillagmuskátli  (megígértük, hogy megmutatjuk)

dav

A virágokat lehet becézgetni, simogatni

A vásárlókat is megkérdeztük, mire vadásznak, mit keresnek: akadt, aki árnyékos kertjébe keresett túlélő természetű virágokat, más pedig olyat, ami az öntözést nem igényli, mert idő híján ezzel nem igazán tud szolgálni. Más a kiveszett növényeket pótolta, de valami újdonságtól is hagyta elcsábítani magát, egy úr pedig, aki itt is, ott is feltűnt, és sokat is vásárol – szokatlan jelenség volt, mert többnyire nők a vásárlók, a férfiak pedig csak szemlélődnek és cipelik a nők által vásárolt virágokat – elárulta, hogy meglévő sziklakertjét tervezi bővíteni. Olyan lelkesedéssel beszél a kertről, a növényekről, amelyek boldogságérzetet adnak a törődésért, hogy azt bárki megirigyelhetné.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. május 9., 18:37
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Szeretnek a kerteszetbol vasarolni romanul Gazanie nevu viragot.Utkozben Brasso -Szentgyorgy vonalon hol talalhato viragos kerteszet ?
    Megkoszonom az utbaigazitast .Varga Ilona

    • User
      Dátum: 2021. május 10., 10:38
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Szentgyörgy után Csíkszereda felé van két kertészet, de hogy árulnak-e ott vagy sem, nem tudom. Az első még a városban, kb. egy rég elhagyott benzinkúttal átellenben (bal oldalon, ahogy megy ki a városból) a másik pár km-rel tovább, a Lukoil benzinkút utáni dombokat elhagyva, szintén bal oldalon, a Dália virágüzlet kertészete.