Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Verekedés Előpatakon

December 27-én hajnalban riasztották a rend őreit, hogy három ittas fiatalember berontott egy házba, és elagyabugyálták a 24 éves házigazdát testvérével egyetemben. A csetepatét megelőzően a három, 21 és 30 év közötti, egyébként visszaeső agresszor az utcán ivott.

Hirdetés
Hirdetés

Csendes, riasztásmentes ünneplés

Tíz év távlatában is elmondható, hogy a 2019-es év köszöntése valóban csendesre, bevetésmentesre sikeredett Háromszéken, tudtuk meg Tolvaj Mariustól, a megyei tűzoltóság szóvivőjétől. Elmondta, míg a korábbi években szilveszter környékén vagy az új év első napján többnyire az elavult, rosszul szigetelt kémények, netán súlyos közúti balesetek miatt szálltak ki terepre, idén ezek a riasztások elmaradtak december utolsó, illetve január első napján.

Hirdetés
Hirdetés

20 kiló pirotechnikai eszközt koboztak el

Pénteken Kovászna fürdővárosban az egyenruhások szolgálati rutinellenőrzés során átkutattak egy haszonjárművet, és nagy mennyiségű tiltott besorolású pirotechnikai eszközre bukkantak. Ugyanakkor egy 21 éves helybéli fiatalember lakásán is találtak 2-es és 3-as besorolású ilyen termékeket, amelyeket eladni szándékozott. Lefoglaltak többek között 650 petárdát, és kötegelt tűzijátékokat, az illetőt törvény elé állítják. Hasonló lesz a sorsa egy sepsiszentgyörgyi, 42 éves árusnak is, nála nemcsak 5,8 kiló pirotechnikai eszközt találtak, hanem csempészett cigarettát is. Mindkettőjük nevére bűnvádi dossziét állítanak össze.

Hirdetés
Hirdetés

Elkapták a tolvajt

A gidófalvi rendőröket december 14-én riasztották, hogy ismeretlen tettes behatolt egy lakásba a tulajdonosok távollétében, és elemelt 13 ezer eurónyi, 100 ezer forintnyi, valamint 11.250 lejnyi készpénzt. Mindezt egy csak behajtott ablakon keresztül valósította meg. Amikor beazonosították a 30 éves, helyi illetőségű tolvajt, a gyanúsítottnál már csak 8600 eurót, 90.500 forintot és 601 lejt találtak – ennyi maradt. A tettes a pénz elköltése idején sem ült tétlenül, ugyancsak decemberben még „meglátogatott” egy gidófalvi otthont, onnan egy tévével és némi étkezőkészlettel távozott. Az utóbbi akcióból származó tárgyak nagy részét is sikerült visszaszolgáltatni a tulajdonosának.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások