Felhívás!

28 koronavírusost ápolnak

28 koronavírusost ápolnak Kovászna megye

Jelenleg 28 aktív eset van a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, négy páciens állapota súlyos – közölte tegnapi online sajtóértekezletén András-Nagy Róbert. A kórházmenedzser elmondta: a törvények közötti „interregnumban” összesen három pozitív teszteredményű személyt engedtek ki kérésre.

András-Nagy Róbert ismertette az elmúlt két hét statisztikai mutatóit. E szerint a július 8-a és 22-e közötti időszakban 28 beteget gyógyultan engedtek haza és jelenleg 28 aktív esetet ápolnak. Ebből 18 beteg (köztük két gyermek) állapota kielégítő, egyikük tünetmentes. Hat egyéb patológiával, Brassóból érkezett beteg közül egy az ortopédián, öt a sebészeten fekszik. Négy beteg állapota súlyos, őket az intenzív osztályon kezelik, egyelőre nincsenek lélegeztető gépen.
Ezeken kívül még 11 gyanús eset van, akik a PCR-teszt eredményét várják.
Bár az igazgatónak – mint mondta – „nem szokása” reagálni a közösségi médiában megjelent kommentekre, ezúttal egy esettel kivételt tesz, mert egy általános dologról van szó. Az ominózus bejegyzésben a sürgősségre hétvégén beszállított páciens hozzátartozója azt kifogásolta, hogy a műtétet csak hétfőre ütemezték be.

– Nincs szó itt arról, hogy valaki nem akarta elvégezni a műtétet. Két dolgot kell tudni. Egy altatásos, többórás műtét esetében több dolgot alaposan elő kell készíteni, elsősorban a beteget. Ez, főleg ha idősebb személyről van szó, nem mindig megy egyik napról a másikra, de kizárólag a beteg biztonságát szolgálja, még ha ez kívülről nem is mindig nyilvánvaló. Másrészt, most járvány van, és a protokoll azt írja, hogy meg kell várni a PCR-teszt eredményét. A műtétet mindenképpen elvégzik, de tudni kell, hogy a beteg fertőzött-e, vagy sem. Természetesen ezeket a szempontokat felülírja az, ha egy sürgős, életmentő műtétről van szó – magyarázta a menedzser.

Kérdésre válaszolva kifejtette: az elmúlt egy hónapban összesen 95 koronavírussal fertőzött beteget ápoltak. Ezek közül 81-et, két negatív teszttel gyógyultnak nyilvánítottak és hazaengedtek, három személy pedig a karanténtörvény megjelenése előtt, saját kérésre elhagyta a kórházat, jóllehet tesztjük pozitív volt.

A karanténtörvény kiskorúakra vonatkozó részét „értelmezhetőnek” nevezte a menedzser. Az általános előírások szerint ugyanis a kórháznak helyet kell biztosítania, hogy a szülő is beutalható legyen a kiskorú mellé. A karanténtörvényt is lehet úgy (is) értelmezni, hogy pozitív teszttel rendelkező gyerek mellé, karanténba helyezve felvehető a nem fertőzött szülő is.
– A magam részéről azt gondolom, hogy a törvény szelleme szerint, ebben az esetben, ha erre valami nagyon speciális ok nincs, az egészséges szülőt nem kellene felvenni a beteg gyermek mellé, mert nem lehet célunk, hogy terjesszük a fertőzést – mondta az igazgató.

András-Nagy Róbert szerint ez amúgy „elvi vita”, mert a gyakorlatban ilyen nem fordul elő (legalábbis az eddig a sepsiszentgyörgyi kórházban kezelt több mint háromszáz esetben nem volt példa rá): a fertőzött gyerek szülei mindig fertőzöttek voltak.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. július 23., 5:58
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Más betegekre is oda kel figyelni, mert jó összeget húznak a munkás fizetésből, ne várjak a csúszó pénzt mert a nép elszegényedett sajnos, és ne feledje a dr-urak az mire is esküdtek fel.

  • User
    Dátum: 2020. július 24., 9:54
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Ki magyarazuk mindjart a borjut az annyabol mi is, megtanultuk a testverektol, hogy nem csinalunk semmit csak papolunk ossze vissza. Ez nem hozza allas mindjart nem kezelunk senkit csak koronazunk es abba halunk bele amig le papirozzuk.