Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

25 ezer eurós támogatásra pályázhatnak

25 ezer eurós támogatásra pályázhatnak Kovászna megye

A Startup Covasna Egyesület olyan fiatalok jelentkezését várja, akik jelenleg nem vesznek részt képzésben és nincs munkahelyük, de van elképzelésük és merszük is ahhoz, hogy egy felkészítő elvégzése után saját vállalkozásukból éljenek meg. Az egyesület alapítóinak célja, hogy minél több támogatás lehívása által fejlődjön a megye gazdasága.

Hirdetés
Hirdetés

A Humán Erőforrás Operatív Program új kiírása a hátrányos helyzetű fiatalokat próbálja helyzetbe hozni a vissza nem térítendő támogatással, ugyanis az unióban a gazdasági változások által igen veszélyeztetettnek találják a 16–19 éves korosztályba tartozókat, akiknek nincs munkahelyük, és nem is tanulnak. A NEET kategóriába tartozás egy (átmeneti) állapot, előfordulhat, hogy egy fiatal dolgozott ugyan valahol, de elveszítette munkahelyét, újat még nem talált – magyarázta Grüman Róbert, a Startup Covasna Egyesület egyik alapítója.

A pályázatra jelentkezőknek egyszerre kell teljesíteniük a következő feltételeket: a 18–29 év közötti korcsoportba tartozzanak (céget ugyanis csak nagykorúak alapíthatnak), legyen 12 osztályos végzettségük (akár érettségi nélkül is), ne legyen tulajdonrészük cégben. NEET-státusukról a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Hivataltól kell igazolást igényelniük.

Mint Grüman Róbert elmondta, a pályázat meghirdetése óta eltelt 10 napban már nagyon sok érdeklődő kereste meg őket, miután előzetesen kitöltötték a startupcovasna.ro honlapon levő kérdőívet. Kérdéseik elsősorban az eligibilitást firtatták, több érdeklődő egyetemista és alkalmazott tehát kiesett a célközönségből. A fiatalok arról is kérdezősködtek, hány embert kell foglalkoztatniuk, és mennyi ideig, saját üzleti ötletükre nyerhetnek-e támogatást. A pályázat ugyanis megfogalmaz egyes kivételeket, például nem igényelhető pénz néhány mezőgazdasági jellegű tevékenységi körben (élelmiszer-feldolgozásra). Viszont a megkérdezett szerint a huszonévesek nagyon életképes üzleti ötletekkel is előrukkoltak.

– Sokszor a száraz pályázati feltétek elbátortalanítják a fiatalokat a részvételtől, és való igaz, egy uniós pályázatban nem könnyű elszámolni a pénzzel, de az előző start-up programok keretében nagyon sok fiatal sikeresen megvalósította üzleti tervét. Néhányat közülük az egyesület Facebook-oldalán is bemutattunk. Eddig összesen több mint 200 vállalkozás született a megyében a korábbi kiírásoknak köszönhetően – mondta Grüman.

A toborzási szakasz lejárta után a jelentkezőknek részt kell venniük a vállalkozásfejlesztési képzésben, amit a szigorú megszorítások enyhültével szerveznek meg, majd az ezt követő üzleti tervek versenyében dől el, ki az, akivel – vélhetően jövő nyár elején – tényleges támogatottként szerződést kötnek. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük