Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Nincs szó kormányra lépésről
Antal Árpád szerint nincs napirenden az RMDSZ kormányzati szerepvállalása. „Az RMDSZ-nek van egy szerződése parlamenti együttműködésről a jelenlegi kormánykoalícióval”– húzta alá az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke, hozzátéve, a koalíciós pártoknak többségben vannak a román parlamentben, tehát leválthatnak miniszterelnököt és mást nevezhetnek ki helyébe az RMDSZ támogatása nélkül is. Antal úgy véli, a már jó ideje tartó politikai instabilitás miatt „gyakorlatilag működésképtelen az egész államapparátus, nem lehet szerződéseket kötni minisztériumokkal, nem lehet elfogadni kormányhatározatokat. <<

Modernizálják a Fortyogó környékét
Az aszfaltot öntötték tegnap délelőtt Kézdivásárhelyen, a fortyogói utat Oroszfaluval összekötő szakaszon. Ezzel párhuzamosan aszfalt került a szebb sorsra érdemes fürdőkomplexum felé vezető, pár hónappal ezelőtt még köves útra is. Bokor Tibor polgármestertől megtudtuk: miután Oroszfaluban a víz- és csatornahálózatot sikerült kiépíteni, eljött az ideje az aszfaltozásnak is, így közel nyolcszáz méteres földút kapott új burkolatot. Egy réteg aszfaltot leöntöttek, az aknatetők mintegy felét már szintbe helyezték, és ha az időjárás engedi, akkor a héten a koptatóréteg is rákerül az alapra, így az utat már jövő héten bevételezhetik. Ezzel egy időben a fortyogói borvíznél is dolgoznak, oda egy piknikező helyet alakítanak ki. A Május 1. utca korszerűsítés alatt áll, ez előzi meg a Vágóhíd utca modernizálását. A Május 1. utcába látogatóknak ajánlatos odafigyelni a még fedetlen aknákra. A helyszínen levő munkásoktól megtudtuk: az út egy részét körülbelül másfél méter mélyen muszáj volt felszedni, mivel annyira vizenyős a talaj, hogy megfelelő alapozás híján megrokkant volna az úttest. <<

Sebességmérés
Ma a 11C országúton Kézdivásárhelyen és Torján, a 11-es országúton Kökösben, Uzonban, Maksán és Sárfalván, a 12-es országúton Oltszemen, Málnáson, Mikóújfaluban, Szotyorban és Bükszádon folyik sebességellenőrzés.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük