Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

102 évest köszöntöttek

102 évest köszöntöttek Kovászna megye

Március 15-én töltötte be a 102 évet a kovásznai Ördög Ilona, akit a napokban az önkormányzat az unokája, Ördög-Dezső Loránd helyi önkéntes tűzoltón közbenjárásával köszöntött fel.

Ördög Ilona, lánykori nevén Antal Ilona, 1918. március 15-én született Csomakőrösön. 1939-ben kötött házasságot a pákéi Ördög Dezsővel, és férje 1994-ben bekövetkezett haláláig, 2014-ig még Pákéban lakott, majd lányához költözött, Olosz Ilonához Kovásznára. Fiatalkorában forgácsból készített kalapokat, amelyeket Erdély-szerte árusítottak.

Hirdetés
Hirdetés

Az unokája, Ördög Dezső Lóránd lapunknak elmondta, az idős néni hallásával és látásával gondok vannak, viszont a korához képest jó egészségnek örvend, de azért már lánya, Olosz Ilona gondoskodik róla.

Mint minden szépkorút, az önkormányzat őt is felköszöntötte, igaz, a járvány miatt nem személyesen, hanem Ördög-Dezső Lorándon keresztül küldték el neki a virágot, a csokoládét és emléklapot. Az unoka megjegyezte, hogy a járvány miatt ő az egyetlen nem ott lakó, aki a nagymamájához mehet, így óvják az egészségét.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások