Hirmondo

Ünnepélyes tanévnyitó

Ünnepélyes tanévnyitó

A tanévnyitó ünnepséget a Trefán Leonárd Általános Iskola szeptember 9-én, reggel 9 órától tartotta. Az ünnepség az iskola udvarán volt megtartva, amely az előkészítő osztályosok köszöntésével kezdődött. Szigeti Attila intézményvezető átadta a Kovászna Megye Tanácsa által ajándékozott iskolástáskákat a kisiskolásoknak, majd megnyitotta a 2019–2020-as tanévet.

Az iskolaigazgató ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy „az utóbbi időben, főleg falvakon jelent gondot a gyermeklétszám. A csökkenő gyermeklétszámmal jár a munkahelyek és osztályok megszűnése, összevonása, ami az oktatás minőségének rovására megy. Azért dolgozunk, hogy mi mindezt elkerüljük, és mondhatom, eddig sikerrel” – fogalmazott az igazgató. Az ünnepségen jelen volt Balogh Mária Katalin tanfelügyelőnő a Kovászna megyei Tanfelügyelőség részéről, aki szintén köszöntötte az iskolásokat, pedagógusokat és szülőket. Ezután következett Pál Endre polgármester ünnepi beszéde, majd a tanulók Nyárád menti népdalokból összeállított népdalcsokra tette színesebbé a rendezvényt. A folytatásban a diákok és pedagógusaik szentmisén vettek részt a kézdiszentkereszti római katolikus templomban, majd osztályfőnöki órákra került sor.

Ugyancsak szeptember 9-én nyitotta meg kapuit az Alma Mater Alapítvány és a Trefán Leonárd Általános Iskola közös partnerségében a napközis tevékenység Kézdiszentkereszten, amely mellett az elmúlt évben a Diakónia Keresztyénén Alapítvány és a községi polgármesteri hivatal együttműködésével és támogatásával létrejött afterschool-programot is folytatják az iskolában.

Hirdetés
Hirdetés

A tanintézmény diákjai különböző táborokban vettek részt a nyár folyamán, amelyek közül kiemelkedik a hetedikesek balmazújvárosi kirándulása. A Határtalanul Magyarországon – Járd végig program keretében augusztus 12–15. között megvalósult kiránduláson 15 diák és kísérőtanáraik (Gábor Barna és Szigeti Attila) utaztak az anyaországbeli településre. Az iskola vezetősége köszönetét fejezi ki a szervezőknek és a Magyar Államnak, hogy részt vehettek ebben a projektben. Külön köszönet illeti Toldi Gabriella ügyvezetőt, aki mindenben a segítségükre volt a négynapos kirándulás előtt és alatt. „Nyitott intézmény voltunk, vagyunk és kívánunk maradni. Ebben a tanévben több olyan rendezvényre készülünk, amelyre szeretettel hívjuk és várjuk a kedves szülőket, közösségünk minden érdeklődőjét”, summázott az iskolaigazgató.

Peti Botond

Hozzászólások