Hirmondo

Ünnepelt a KVISZ

Ünnepelt a KVISZ

Az elmúlt héten önkéntesek és partnerek körében ünnepelte alakulásának nyolcadik évfordulóját a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet (KVISZ). A Vigadó Művelődési Ház dísztermében megtartott rendezvényen Bajtárs-díjjal tüntették ki Illés Andreát, a szervezet alapító elnökét.
A rendezvény kezdetén Oltean Csongor, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke, az RMDSZ ifjúságért felelős ügyvezető alelnöke szólt a jelenlevőkhöz. Beszédében hangsúlyozta, bár az utóbbi több mint egy évben lehetősége volt országszerte megismerni az ifjúsági szervezetek munkáját, a legjobb érzés mégis az, ha látja, hogy itthon a megyében jól működnek az ifjúsági szervezetek. „Bízom benne, hogy tíz év múlva is tudunk így találkozni” – tette hozzá.
Kelemen Szilárd Péter, a Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke személyes okokból nem tudott jelen lenni, de levélben üzent a résztvevőknek. Kiemelte, nyolc év hosszú idő egy ifjúsági szervezet életében, hiszen gyakran cserélődnek a tagok és maguk az elnökök is, de Kézdivásárhelyen az évek során számos rendezvény volt szervezve, amelyre lehet hivatkozni. Ugyanakkor meggyőződésének adott hangot, hogy azok a fiatalok, akik a KVISZ-ben önkénteskedtek, olyan készségekkel és kapcsolatokkal lettek gazdagabbak, amelyeket a későbbiek során is hasznosítani tudnak.
Szöllősi Tamás, a KVISZ elnöke felidézte, 2010-ben egy marék fiatalnak volt egy álma, hogy a kézdivásárhelyi fiatalokat összegyűjtsék, szervezetbe tömörítsék, ezáltal elindítva egy színes, fiatalos ifjúsági életet, és ez az álom meg is valósult. „Erről szól ez ma is, folyamatosan azon dolgozunk, hogy energiánkat megsokszorozva, újabb és színesebb projektek szülessenek, amelyek hozzásegítenek közösségünk fejlődéséhez” – tette hozzá. Kiemelte, hogy bár a politikusok gyakran azt hangoztatják, hogy a fiataloké a jövő, valójában a fiataloké a jelen, mivel most szeretnének élni, most akarnak dolgozni, és nagy dolgokat tenni. Szöllősi megköszönte elődeinek, hogy létrehozták és építették a szervezetet, illetve mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy máig sikeresen működik.
A köszöntők után díjátadóra került sor. A KVISZ elnöksége idén megalapította a Bajtárs-díjat, amelyet azoknak ítélnek oda, akik valamilyen módon segítették, könnyebbé tették a szervezet tevékenységét. Ebben az évben a díjat Illés Andrea, a szervezet első elnöke kapta, aki köszönőbeszédében elmondta, nagy kihívás volt számára a szervezet elindítása, de Grüman Róbert, akkori HÁRIT-elnök segítségével összehoztak egy nagyon erős csapatot. „Szükség volt egy olyan ifjúsági szervezetre, amely a fiataloknak, fiatalokról szólt, amely képes volt felmutatni egy olyan magot, amely addig nem létezett” – fogalmazott. Végezetül az alapító elnök azt kívánta a jelenlegi elnökségnek, hogy még nagyon sokáig képviseljék eredményesen a kézdivásárhelyi fiatalokat.
A jó hangulatú est állófogadással zárult, a résztvevők egy-egy KVISZ logóval díszített házicsokit is hazavihettek emlékül. <<

Farkas Áron

Hozzászólások